HUF hírek
Rekordszinten a svájci frank
A forint folytatta gyengülését a pénteki kereskedésben, a svájci frank a 183-hoz közelít.
[2010.03.19. 16:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Indulhat a fürdőpláza építése Zalakaroson

[2008.11.07. 15:35]

Fürdőpláza építésére hirdetett meg pályázatot a zalakarosi Gránit Gyógyfürdő Zrt. Az új beruházásnak a ZÁÉV Zrt. lesz a kivitelezője, miután a meghívásos közbeszerzési eljáráson két jelentkező közül ezt a céget választották ki. A tervek szerint 2011-re készülnének el a fürdőkomplexummal.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A generálkivitelezési munkák elvégzésére érkezett mindkét ajánlatot érvényesnek nyilvánították, de nettó 2,360 milliárd forintos pályázatával a ZÁÉV nyert. Az építkezés így novemberben már el is indulhat, amint megkötik a vállalkozási szerződést.

Az úgynevezett fürdőpláza 2 ütemben épül fel, s a beruházó 809 millió forintos támogatást nyert a Nyugat-dunántúli Operatív Programból a beruházásra. Az első ütemben az új, 5200 négyzetméteres, négyszintes fogadóépületet húzzák fel 2010 áprilisáig. Ezzel nagyobb öltözőkapacitást, tágas és színvonalas fogadóteret, új szolgáltatásokat kapnak a vendégek.

A második ütemben aztán sor kerül a fedett fürdő épületének felújítására. A fogadóépületbe átköltöztetett funkciók miatt felszabaduló tereket új szolgáltatásokkal bővítik. Utóbbiak közé tartozik a fitnesz- és wellnessrészleg, a „szépségfarm”, továbbá animációs lehetőségekkel kiegészített gyermekmegőrző. Mindezt szintenként 1200 négyzetméteren alakíthatják ki.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak