|
Megkapta új bevásárlóközpontját Győr is, de már tervezik a folytatást
[2008.11.07. 14:12]
9 ezer négyzetméternyi üzlet várja a vásárlókat a tegnap megnyílt Family Centerben. Egyelőre az üzleteknek csak 80 százaléka került kiadásra, de amint telítődik a bevásárlóközpont, újabb épületet fognak felhúzni, ezúttal azonban párhuzamosan a 83-as úttal.
Több mint 4 hektáros területen áll az új győri üzletközpont, melynek 9 ezer négyzetméteres területét további 3 ezer négyzetméterrel tervezik bővíteni, amint benépesül az első ütem – számolt be a Kisalföld. A „B” épületben egy nagy, vagy 3 kisebb üzlet kaphat majd helyet, s a főúttal párhuzamosan épülne, de ehhez még a rendezési tervet módosítani kell.
![]() Az „A” épület megépítése sem ment azonban könnyen, hiszen a volt állatvásártér helyén 3 évig tartott, mire elkészültek a közműkiváltásokkal, a régészeti ásatásokkal, a patakmeder-szabályozással. Sokáig folyt a vita arról is, hogy milyen közlekedési csomópont készüljön a forgalom megoldására. Végül lámpás megoldás mellett döntöttek, azonban úgy oldották meg a csomópontot, hogy az nagy forgalom esetén átalakítható körforgalommá. A bevásárlóközpontban számos ismert kiskereskedelmi márka mellett több olyan üzlet is helyet kapott, melyek eddig még nem jelentek meg Győrben. A boltok egyébként a strip mallok elrendezésére jellemzően kívülről közelíthetőek meg.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|





