Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Vakon lövés a sötétbe: nem lesz mit megadóztatni a Robin Hood-adóval?

[2008.11.06. 10:21]

A Robin Hood-adó révén befolyó 30 milliárd forintból a hazai távhőellátás versenyképességét szándékozzák javítani. Ennek mikéntje azonban a szakértők szerint pillanatnyilag több mint nyitott – olvasható a Világgazdaság mai cikkében.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az Országgyűlés hétfőn szavaz a Robin Hood-adóként ismert 8 százalékos tehernövelésről. Az adó 5 csoportot érintene az energiaágazatban: a szénhidrogén-termelő, az olajtermék-előállító és -kereskedő, a versenypiaci áramkereskedő, a versenypiaci gázkereskedő, valamint az 50 megawatt beépített kapacitás fölötti áramtermelő társaságokat.

A Magyar Ásványolaj Szövetség a 2007-es cégadatok alapján úgy számol, hogy az adóval a 30 milliárd forintra tervezett összegnek a kétszerese szedhető be. Ugyanakkor az is megeshet, hogy a megcélzott vállalatok adóalapja a megromlott működési feltételek miatt olyan szintre csökken, hogy az adó vakon lövés lesz a sötétbe, vagyis már nem is lesz mit megadóztatni.

Kérdéses azonban, hogy sor kerül-e egyáltalán az adó bevezetésére, hiszen egyelőre úgy tűnik, az ellenzéki pártok várhatóan nem szavazzák meg a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazza a jövőre bevezetendő Robin Hood-adót is.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek