HUF hírek
Hatodik hete erősödik a forint
Az ünnepi hangulatban 264 alá ereszkedett az euró árfolyama, de a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is erősödött.
[2010.03.16. 16:08]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Könnyen megspórolhatunk több ezer forintot a havi villanyszámlán
Életmódváltást itt is!

[2008.11.05. 11:33]

A jelenlegi helyzetben sok család arra kényszerül, hogy elkezdjen takarékoskodni. Ennek egyik területe lehet az energiafelhasználás, melynek révén havonta akár több ezer forintot is megspórolhatunk. Ehhez még az életmódunkon sem kell gyökeresen változtatni.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Mindössze arra kell figyelni, hogy például tévévásárláskor milyen készüléket veszünk. Azaz legyen benne eco mód, ami azt jelenti, hogy csökkentett fényerővel nézzük az adást, ami 30 százalékkal kisebb áramfogyasztást jelent. Emellett lényeges, hogy készenléti üzemmódban minél kevesebbet fogyasszon a készülék. A legjobb persze, ha teljesen kikapcsoljuk a tévét.

A mosógépek és hűtők esetében érdemes A, A+ vagy A++ energiaosztályú gépeket választani. Ugyanakkor az is fontos, hogy hová állítjuk a berendezést, hiszen rosszul szellőző helyiségben vagy tűző napnak kitett helyen jóval több energiát használ fel. Nem érdemes megvárni azt sem, hogy a fagyasztó teljesen eljegesedjen, mivel már 1-1,5 centiméteres jégréteg esetében is duplájára nő a fogyasztás.


Mosógépet a család mérete alapján érdemes választani, mert annál jobb, minél ritkábban kell beindítani. Nem érdemes több mosószert sem a gépbe önteni, hiszen azt nem használja fel, csak összegyűlik annak belsejében. Ugyanígy felesleges a szükségesnél nagyobb hőfokon mosni a ruhákat, főleg azért, mert a mosógép áramfogyasztásának 60-80 százaléka a víz felmelegítéséhez kell.

A mosogatást is érdemes egy berendezésre hagyni, mert egy négytagú család esetén egy átlagos mosogatást akár fele annyi vízzel is elvégez helyettünk. Ez évente több 10 ezer forintot jelent a vízszámlában.

Amennyiben számítógép vásárlására szánjuk el magunkat, akkor pedig érdemes asztali gép helyett laptopot választani, mivel rendszeres használat mellett havonta akár 5 ezer forinttal is alacsonyabb lehet a villanyszámlánk - olvasható a VGO oldalán.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak