Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Esztergom átvenné a várat

[2008.10.27. 18:23]

Esztergom kezdeményezi a vár kezelői jogának átvételét, mert az önkormányzat szerint nem hiteles rekonstrukció folyik a 112 millió forintos projekt keretében.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A Múlt Kor történelmi portál idézi a Nemzeti Múzeum hétfői közleményét, mely szerint a „Reneszánsz év” támogatott projektjei keretében az Oktatási és Kulturális Minisztérium 112 millió forintos összeget biztosított az Esztergomi Vármúzeum Fehér tornyának rekonstrukciós munkálataira. A kivitelezési munkálatok a jóváhagyott tervek alapján 2008 augusztusában kezdődtek meg és előre láthatóan 2008 decemberében fejeződnek be.

Mivel azonban a Fehér torony falainak magasítása és tetőráépítése az önkormányzat szerint nem úgy folyik, mint azt a város jónak tartaná, ezért testületi határozat született arról, hogy Esztergom kezdeményezi a vár kezelői jogának átvételét, az ugyanis az államé, pontosabban a Nemzeti Múzeumé, és a pluszköltségek átvállalásával javaslatot tesz egy hitelesebbnek tartott rekonstrukcióra, mert a tervekbe eddig nem volt beleszólása. Erre akár félmilliárdot is szánnának – nyilatkozta Meggyes Tamás polgármester.

A Múzeum úgy fogalmaz válaszában, hogy "a Magyar Nemzeti Múzeum az Esztergomi Vármúzeum kezelőjeként, a páratlan műemléki együttes felelős gazdájaként mindenkor kész a hiteles szakmai megbeszélésekre vagy akár vitákra. Nem kíván azonban részt venni feltűnésre törekvő sajtóhadjáratokban, álszakmai ötletbörzékben. Mindezek figyelembe vételével a Múzeum a maga részéről a "vitát" lezártnak tekinti".

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek