|
Meredeken megugrott a végrehajtások száma
[2008.10.27. 12:57]
A globális pénzpiaci válságnak már nem csak a jeleit észleljük, egyértelmű hatásai Magyarországon is kezdenek kibontakozni. A 2008 harmadik negyedévi építőipari statisztikai adatok egyfajta összegzést adnak a válság előtti állapotról. Eszerint ebben az időszakban még nem éreztette hatását az építőiparban a mostanra már Magyarországot is érintő globális pénzügyi válság – derült ki az Opten tanulmányából.
Az építőipari cégeknek komoly problémát jelenthet, ha nem vagy nehezebben jutnak hitelhez, vagy ha nem újítják meg hiteleiket. Az építőipar ugyanis az egyik legnagyobb beruházási igényű ágazat.
Habár a harmadik negyedévben meredeken emelkedett a végrehajtások száma, a trend nem tér el a gazdaság egészétől – mutatott rá Csorba Hajnalka, a cég stratégiai igazgatója. 7789 vállalkozás ellen indult végrehajtás, ami 48 százalékkal több az előző év hasonló időszakához képest, ugyanakkor a teljes gazdaságban 49 százalékos emelkedésre került sor. A növekedés elsősorban az APEH növekvő aktivitásával van összefüggésben, hiszen a végrehajtások döntő többségét az adóhivatal kezdeményezi. A végelszámolások 8 százalékos (917 társaság), míg a felszámolások 10 százalékos (1972 társaság) növekedést mutatnak az építőiparban, míg a teljes gazdaságban ugyanekkor 9 százalékkal nőtt a végelszámolások, 10 százalékkal a felszámolások száma. A törölt építőipari vállalkozások száma viszont ellentétes trendet mutatott, hiszen a negyedévben 3200 építőipari cég került törlésre, ez 5 százalékos növekedés a tavalyi harmadik negyedévhez képest, míg teljes gazdasági szektorban ugyanekkor 2 százalékos csökkenés volt tapasztalható.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




