Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Csákánnyal a magyar rohamrendőrök és a szerb maffia ellen + videó
Ha nem fizetsz, lebontják a házad!

[2008.10.21. 18:09]

Babazsúr volt Szegeden a Gyurcsány-Tariceanu találkozó ahhoz képest, hogy a Tisza-parti városban a Körtöltés utca 27. szám alatt rohamrendőrök és elkeseredett építőipari vállalkozók, munkások néztek farkasszemet. A fent megnevezett cím alatt található a Fehér T. és társai Kft. irodája, amely cég 22 millió forinttal tartozik az ötgyermekes Szűcs László építési vállalkozónak.


  « 1 2 »  

A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s


Előkerült megint a csákány

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének, azaz a VÉSZ-nek ez már a harmadik bontási akciója volt, de ez tűnt eddig a legsúlyosabbnak. Mint már korábban beszámoltunk arról, a VÉSZ 14 adós vállalkozásnak október 15-ig adott haladékot, hogy rendezzék tartozásukat, amelyet vagy mondvacsinált okból vagy csak úgy nem akartak kifizetni. 12-en jelezték megegyezési szándékukat, ketten azonban a fülük botját sem mozgatták. Egyikük volt a Fehér T. és tsa Kft.

Az ország valamennyi tájáról, többek között Győrből és Budapestről is teherautókkal és személygépkocsikkal érkeztek az építőipari dolgozók, kezükben csákány, kapa, flex, generátor, kötelek, magaslétra, hogy lebontsák az adós házának tetejét, a kerítést, valamint kiemeljék a nyílászárókat. Mint Éliás Ádám VÉSZ-elnök elmondta: így akarták jobb belátásra kényszeríteni Fehér Tibor ügyvezetőt, hogy kifizesse Szűcs Lászlónak a járandóságát az elvégzett munkáért, mert ő állítólag ezt a pénzt már megkapta a megrendelőtől. A hoppon maradt Baranya megyei vállalkozónak 5 gyermeke éhezik otthon, és ha nem fordul jobbra a sorsa, akár a házát is elárverezhetik. Mi próbáltuk volna megszólaltatni a Kft. ügyvezetőjét is, de nem óhajtott mutatkozni az utcán.

Get the Flash Player to see this player.
Ha nem fizetsz lebontjuk a házad!


Rendőrök védték a házat

Reggel fél kilenc tájban érkezett a több mint száz főt számláló bontósereg a házhoz, munkaruhában és védősisakkal felvértezve. Ekkor azonban már vagy 10 rendőr vigyázta a családi házat. Mint Éliás Ádám megjegyezte: tőlük nem szivároghatott ki az akció, hiszen csak ma reggel faxolták le az infót az ORFK-nak, hogy bontási akcióba lépnek. Azt is megosztotta velünk, hogy az adós cég ügyvezetője korábban a szerb maffiával fenyegetőzött, valamint arra is célozgatott, hogy zsebében van a rendőrség.

Éliás úr hangsúlyozta az összegyűlt bontóseregnek, hogy nem akarnak senkit sem tettleg bántalmazni, így egyetlen rendőrhöz sem fognak nyúlni. Úgy tűnt, a felsorakozott rendőrök is rokonszenveznek a kisemmizett építőipari szakemberekkel, de hát ők hivatalból jártak el. A patthelyzetet feloldandó megérkezett a városi rendőrkapitány, és tárgyalni kezdett a VÉSZ-elnökkel. Majd egy újabb alezredes is érkezett, aki felhívta az egybegyűltek figyelmét, hogy ha elkezdik lebontani a házat, az bűncselekmény. És tegyék le a csákányokat, botokat, kapákat, különben a rendőrség úgy értelmezi, hogy támadó pozícióba fejlődnek a munkások. Mindenki letette a szerszámokat.

Éliás Ádám sokadszorra hangsúlyozta, hogy senkit sem akarnak bántani. A főrendőr a jogállamra hivatkozott, meg hogy a problémás ügyeket nem így kell megoldani, megemlítette még a bíróságot is. Erre üveges tekintettel bámultak a jelenlévők, mindenki tudta, hogy hány évig tartanak a perek, és hogy közben hány kisemmizett ember kap infarktust, vagy lesz öngyilkos, és hogy mennyire védi meg a jogállam a kisembert. Éliás Ádám még azt is hozzátette, hogy éppen ők akarják akcióikkal helyreállítani a jogállamot, hogy ne lehessen az értékteremtő embereket tönkretenni, hiszen akkor hogyan hihetnének a törvények erejében.

A VÉSZ-elnök robbanásveszélyesnek ítélte az országos helyzetet, de a jogalkotók eddig a fülük botját sem mozgatták. Majd azt fejtegette, hogy a bűncselekményhez bűnügyi tényállás szükséges, ami vagy a bűnös motivációból, vagy a társadalomra veszélyességből állhat elő. Hangsúlyozta, hogy ebben az esetben egyikről sincs szó, ők nem akarnak békétlenséget, csak azért demonstrálnak, hogy az adósok fizessenek. Végül azt mondta, hogy hisznek a piacgazdaságban, de a nyugati típusúban, nem ami itt folyik, ahogy ő nevezte: „liberálmaterialista versenymaszlag.” Majd megjegyezte: „óvnám a közhatalmat, hogy tízezrekkel szembeszálljon!”


  « 1 2 »  

Szóljon hozzá a cikkhez az utolsó oldalon!

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek