Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
A Robin Hood-adó kivételezne egyes cégekkel

[2008.10.21. 13:13]

Miközben az ellenzéki frakciók már jelezték, hogy nem támogatják az úgynevezett Robin Hood-adót, addig az MSZP a törvényhez kapcsolódóan módosító indítványokat nyújt be, melyek azt célozzák, hogy szűküljön azon energiacégek köre, melyeknek meg kellene fizetniük a 8 százalékos különadót.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Podolák György, Szanyi Tibor és Józsa Imre szűkítené javaslatával a Pénzügyminisztérium eredeti elképzeléseihez képest az érintettek körét. Úgy módosítanának, hogy csak Magyarország legnagyobb erőművei fizessék meg az adót, függetlenül attól, hogy az általuk termelt villamosenergia kötelező átvételi rendszerben kerül-e értékesítésre vagy sem.

Szanyi azzal indokolta a szűkítést, hogy az általuk meghatározott körbe tartozó cégek fizetnék amúgy is az adó 90 százalékát, s ezen cégek esetében keletkezik egyébként is extraprofit. Azt is megerősítette, hogy a párt el akarja vinni a zárószavazásig a törvényt, melynek részletes vitájára tegnap került sor, míg a módosító indítványokról november 3-án, hétfőn szavaz az Országgyűlés.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek