|
Már csak a kiválasztottak kaphatnak devizahitelt
[2008.10.18. 08:27]
A jegybank és a 7 vezető magyar kereskedelmi bank képviselői megbeszélést folytattak pénteken reggel. Itt közös nyilatkozatot is elfogadtak, mely szerint a hitelezés, és ezen belül a devizában történő hitelnyújtás csökkenő ütemben és a korábbiaknál szigorúbb feltételek mellett fog bővülni a továbbiakban.
A hitelek deviza-összetétele változni fog: a svájci frank alapú hitelek aránya csökken majd, helyét a forint és az euró alapú hitelek veszik át. Megnyugtatásképpen persze azt is leszögezték, hogy a hazai bankrendszer kellően stabil háttérrel rendelkezik ahhoz, hogy a jövőben is kielégítsék a gazdasági növekedésből adódó ügyfélhitel-igényeket. A nyilatkozatot a Magyar Nemzeti Bank, a Budapest Bank, a CIB Bank, az Erste Bank, a K&H Bank, az OTP Bank, a Raiffeisen Bank és az Unicredit Bank írta alá.
Egyikük, a CIB Bank vezérigazgatója, Török László tegnap az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy jelenleg a bankrendszer hiteleinek 63 százalékát teszik ki a devizahitek, a CIB-nél kissé magasabb, 66 százalékos ez az arány. A svájci frank alapú devizahitelek kockázatosabbak lesznek, így előtérbe kerülnek az euróhitelek, illetve többen választják majd a forinthiteleket. Annál is inkább, mivel a forinthitelek relatív versenyképessége javul a devizakamatok és a forintkamatok közeledése nyomán – vélekedett a vezérigazgató. A svájci frank alapú hitelek nem szűnnek meg, de csak azok az ügyfelek kaphatnak, akik megfelelnek a hitelezés prudenciális, azaz szigorú és biztonságos szabályainak.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|




