HUF hírek
Befagyott a forint
A csütörtöki napon sem volt lényeges mozgás a devizapiacon, a forint enyhén gyengült az euróhoz képest.
[2010.03.11. 15:54]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Aquabarlang zuhatagokkal: 2 milliárd forintból épül

[2008.10.17. 10:57]

2 milliárd forintból valósítják meg a városi sportuszoda mellett a különleges, aquabarlangra emlékeztető, 3600 négyzetméter alapterületű komplexumot Hódmezővásárhelyen. Mint a Napi Gazdaság beszámolt róla, a beruházás a szükséges engedélyek beszerzését és a közbeszerzési eljárást követően, jövőre kezdődhet el.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A fürdőben a medencéket zuhatagok és vízesések választják majd el egymástól. A földszinten kapnak helyet a csúszdák és a szaunák, valamint egy étterem. Az emeletre az ülőmedencék, jacuzzi, szolárium és aerobikterem kerül. A vízfelületek 80 százalékát oly módon alakítják ki, hogy azokat 10 év alatti gyerekek is használhassák.

A beruházás 2 milliárdos költségét 910 millió forint értékű uniós pályázati forrásból, valamint saját erőből fedezi az önkormányzat, mely az elmúlt években már 2,1 milliárd forintot költött a helyi strand, illetve a fürdő fejlesztésére – emlékeztetett a lap.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak