HUF hírek
Rekordszinten a svájci frank
A forint folytatta gyengülését a pénteki kereskedésben, a svájci frank a 183-hoz közelít.
[2010.03.19. 16:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Közel 10 százalékkal emelkedik a távfűtés ára

[2008.10.16. 08:38]

9,2 százalékkal emelkedik a távfűtés hődíja novembertől a fővárosban – mondta el az MTI-nek Balog Róbert, a Főtáv Zrt. szóvivője. Ez egy átlagos, 52 négyzetméteres lakás esetén 1 357 forintos többletkiadást jelent havonta. Novemberben immár a negyedik áremelésre kerül sor: februárban 4,1 százalékkal, májusban 6,1 százalékkal, augusztustól pedig 5,5 százalékkal nőtt a távfűtés hődíja.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Habár meglehetősen nehéz, az ország legtöbb városában le lehet válni a távfűtésről, ha egy lakóközösség a távfűtést túl drágának találná. A feltétel, hogy az új fűtési rendszer károsanyag-kibocsátása kisebb legyen mint a távhőé. Néhány hete Káposztásmegyeren egy levegőkazánnal fűtött épület vált le a rendszerről. A 25 lakásos panelháznál az új fűtés kialakítása 36 millió forintba került, ami a mai gázárakat alapul véve 6 év alatt térül meg.

Az egyre emelkedő árak miatt felhalmozódnak a díjtartozások, így az önkormányzatoknak adósságkezelési rendszereket kell bevezetniük, s támogatást nyújtani a szegényebb rétegeknek. A Főtáv 241 ezer fogyasztója közül minden 20. tartozik a szolgáltatónak. Egyes kerületek lakásfenntartási támogatással segítik a panelházakban élőket: így például Óbudán 6 500 forintot, Ferencvárosban 8 500 forintot, Újpalotán 12 ezer forintot, míg Újbudán a téli hónapokban 18 ezer forint fizetnek maximálisan háztartásonként.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak