Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Pécs 2010: lemondatások, ellentmondások, zagyvaságok
Posztok és belharcok

[2008.10.11. 15:04]

Több érdekes kérdés is felmerül a pécsi közgyűlés csütörtöki döntésével kapcsolatban. Mint ismert a városvezetés nagy többséggel leváltotta Mészáros Andrást, az Európa Kulturális Fővárosa projektért felelős Pécs2010 Menedzsment Központ Kht. főigazgatóját.


  « 1 2 »  

A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s


Ingatag érvrendszer

Ezt próbálta megmagyarázni az ÁSZ-jelentést követően felerősödő szkeptikus hangok csitítására szolgáló sajtóközlemény, amelyet a Menedzsment Központ juttatott el a „félreinformált” újságíróknak. A Mészáros András és Tasnádi Péter által közösen (!) jegyzett sajtóközlemény érvrendszere elég ingatag, hiszen rögtön azzal kezdik, hogy a kritika tulajdonképpen nem is (csak) nekik szól, hanem a projekttel közösen ellenőrzött turisztikai beruházásoknak (is). „Pécs MJV Önkormányzata és a Pécs2010 Kht. egyértelművé kívánja tenni, hogy a megvalósult fürdőberuházásokra vonatkozó utólagos ellenőrzés megállapításai és az EKF-beruházások előkészítésére vonatkozó ajánlások a sajtóban történő interpretálás során, sajnálatos módon összemosódtak.” A korábban említett – egyébként szó szerint idemásolt – ÁSZ-jelentés soraiból is kiviláglik, hogy ez azért nem teljesen így van. A közleményben a város és a projekt (akkori) vezetője mindenkit megnyugtatott, nincsenek késében a projektek az NFÜ-vel és a DDRFÜ-vel egyeztetett és elfogadott útvonalterv alapján haladnak, „pontos ütemezéssel, eddig tartjuk a tervezett határidőket. A kulturális célú létesítmények 2010 tavaszára elkészülnek, a Közterek és parkok projekt keretében már 2009-től folyamatosan adjuk át a területeket, a Zsolnay Kulturális Negyed egyetemi része 2010 nyarára készül el, igazodva az egyetemi tanév végéhez – ahogy eddig is terveztük” – áll az ÁSZ-jelentésre replikázó közleményben. Ezek a dátumok valóban harmonizálnak a Menedzsmentközpont eddigi kommunikációjával.

Mészáros András megmondja
Mészáros András megmondja
MTI


Hurrá! Optimizmus?

Az önkormányzat kommunikációjának hitelessége – a jelen helyzet ismeretében – nem csak a fenti eset kapcsán vált megkérdőjelezhetővé: „Elég nagy baj lenne, ha már megkezdődtek volna a munkálatok, hiszen az EKF büdzséjének 85 százalékát az EU pályázati pénzeiből finanszírozza a város. Amennyiben a támogatási szerződés megkötése előtt csak egy kapavágás is történik, akkor a város jelentős összegektől eshet el" – nyilatkozta május végén az ingatlanmagazinnak a Pécs Városfejlesztési Főosztályának városfejlesztési ügyintézője. Ez az állítás ma már nem igazán tűnik autentikus kijelentésnek, hiszen a tegnapi, Mészáros Andrást menesztő döntést, a „beruházások késlekedésével” (is) magyarázta az önkormányzat.

Ezek után már nincs is mit tovább „bogozni” azon a bizonyos negatív hírspirálon, amiből – szintén Tasnádi Péter szerint – nem volt képes kikeveredni a menedzsmentközpont. Nyilván sokakban felmerül a kérdés: egy ilyen folyamatnak (a kommunikációs slamasztikából való kikecmergésnek) a kezdő mozzanata, miért éppen a főigazgató leváltása volt…
Mindenesetre az már most is látszik, hogy a bizalom – bár a polgármesternél még csak most – a lakosság körében – már korábban elveszett: a megkérdezett pécsiek nagy része már csak elkeseredetten legyint, ha meghallja az egyre tovább és tovább gyűrűző történet újabb részleteit, de természetesen még mindig akadnak optimista lakosok, akik hisznek a város sikerében. Tasnádi Péter a köztévének adott nyilatkozatában kijelentette, szeretné, ha Mészáros András lemondását követően „azok a pécsi szellemi körök, akik meghatározóak lehetnek a projektben, visszatérnének.” Annak tükrében, hogy korábban Tasnádi Péter tagadta Mészáros András menesztését, csak remélni lehet, hogy így lesz…

  « 1 2 »  

Szabó Eszter Judit

Hozzászólások

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek