Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Legrosszabb esetben tíz évig is eltarthat a recesszió
Összeroppan a világgazdaság?

[2008.10.10. 20:01]

A pénzügyi világválság kimenetele három forgatókönyvet követhet – idézi a francia Le Monde tanulmányát a Figyelőnet.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A párizsi újság szerint nem kizárt a teljes világgazdaság összeroppanása, de az is elképzelhető, hogy a jegybankok és a kormányok minden bankközi hitelre garanciát vállalnak, feltőkésítenek minden csődközeli helyzetbe került bankot és biztosítót, s ezzel sikerül megnyugtatniuk a kedélyeket. Ebben az esetben a gazdasági visszaesés talán csak másfél-két évig fog tartani.

Christian de Boisseau, a francia Gazdasági Elemző Tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a feltörekvő gazdaságok (Kína, Dél-Amerika és India) egyelőre ellenállnak a pénzügyi válságnak, sőt jól is járhatnak az amerikai recesszióval. Jean-Marc Daniel közgazdász, a Sociétal című lap főszerkesztője szerint azok a szuverén alapok, amelyek az IMF számítása szerint 2200-3000 milliárd dollárral rendelkeznek a japán bankokban vagy azokban a biztosítótársaságokban, amelyek jól kezelték megtakarításaikat, a recesszió alatt kulcsszerephez fognak jutni a bankokban és a biztosítókban.

Az olyan gazdag ipari csoportok, mint a Toyota vagy a Microsoft, érdeklődést mutathatnak a tőzsdén vesztes vállalatok iránt. „A végső győztesek az ázsiaiak lesznek: Japán és Kína. Az előbbinek muszáj befektetnie, mert az elöregedő lakosság nyugdíját valamiből finanszíroznia kell, az utóbbinak pedig kolosszális tartaléka van” – hangsúlyozta Daniel. E szerint a forgatókönyv szerint a növekedés újraindulhat.

Nouriel Roubini amerikai közgazdász viszont több mint tízéves recessziót vetít előre: az USA fogyasztásának visszaesése kihat az egész világra, mert még Kína és India 2,3 milliárd lakosa is csak az amerikai fogyasztás egyhatodát fogyasztja.

Agnes Benassy-Quéré, az Információs és Előrejelző Tanulmányok Nemzetközi Intézetének vezetője szerint Kína válhat a világ növekedésének mozgatórugójává, ha a területén az ország GDP-je felének megfelelő összeget, 1 900 milliárd dollárt fektetnek be. Ennek az összegnek a felszabadításához azonban meg kellene változtatni a kínai banki szabályozást, hogy a magánszektor elegendő kölcsönhöz juthasson.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok