|
Beruházási hitel adhat biztonságot a vállalkozásoknak
[2008.10.10. 18:33]
Új 5 és 50 millió forint közötti, tízéves futamidejű, alacsony kamatozású beruházási hitel kidolgozásáról tárgyal a PM és NFGM – számolt be a Világgazdaság Online.
Sikertörténetnek nevezte a Széchenyi-kártyát Veres János pénzügyminiszter és Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára a százezredik és egyben az első kétéves futamidejű kártya átadásakor. Egyrészt a mikro-, kis- és középvállalkozások forráshoz jutását, másrészt a gazdaság kifehérítését segíti – mondta el a pénzügyminiszter. Hozzátette: a Széchenyi-kártya tapasztalatai alapján a két minisztérium újabb, a legális forgalombővítést segítő eszköz kidolgozásáról tárgyal a VOSZ-szal és a kamarával.
A kidolgozás alatt lévő beruházási hitel a Jeremie mikrohitel és az MFB kisvállalkozói hitel kombinációjaként az NFGM támogatásával jöhet létre – mondta el a lapnak Aladics Sándor, az MFB Zrt. vezérigazgató-helyettese. A tervek szerint jellemzően 5 és 50 millió forint közötti, tízéves futamidejű, alacsony kamatozású (7,5 százalék körüli) beruházási hitelt a kártyával rendelkezők ingatlanfedezet nélkül is megkaphatják majd. Az új konstrukciót várhatóan 2009 tavaszától lehetne igényelni a területi kamarák és a VOSZ hálózatán keresztül.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





