|
10 milliárdból újulna meg a szegedi Tisza-part
[2008.10.09. 14:10]
Elbontanák a 70-es években készült vasbeton mellvédet, a partfalat megemelnék az eddigi legmagasabb vízszintig, az ennél magasabb árhullámok ellen pedig mobil gáttal védekeznének a szegedi Tisza-part 10 kilométeres szakaszán. A Tisza vízszintje 2 évvel ezelőtt 49 centivel magasabban tetőzött, mint az előző, 1970-es rekord idején – jelezte Dobi László, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
A tervek szerint megmaradna a rakparton a közúti közlekedés, emellett azonban a belváros sportra, rekreációra, a szabadidő eltöltésére alkalmas területtel gazdagodna – derült ki a Város és folyója címmel rendezett tudományos konferencia plenáris ülésén. A 3 napos konferencián a Nagyvárad-Temesvár-Szeged vasútvonal és a szegedi vasúti híd helyreállításáról, árvízvédelmi, valamint városfejlesztési kérdésekről szóló előadásokra került sor.
Emellett átadják a Vasúti Hidak Alapítvány által létrehozott Korányi-díjat Solymossy Imrének, a MSc Kft. műszaki igazgatójának, akinek munkái közé fővárosi Duna-hidak felújítása, a bajai közös vasúti-közúti híd átépítése, az algyői és a szegedi Tisza-híd rekonstrukciója tartozik.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




