|
Rossz hír a devizahiteleseknek: jövőre tovább gyengül a forint
A slukker nálam van
[2008.10.09. 13:14]
Már látja a közeli fordulóra utaló jeleket a tőkepiacokon Sarkadi Szabó Kornél a Cashline elemzője, aki szerint a nemzetközi kamatvágás ugyan nem a válság végét jelzi, viszont enyhülést hozhat a bankok közötti hitelezésben. Az InfoRádiónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a feltörekvő piacokon egy nagyobb visszapattanásra kerül sor a következő napokban, hetekben.
Óriási a pánik: a kényszerlikvidálások, a további eséstől való félelem, a pénzügyi rendszer összeomlása miatti aggodalom vezérli a részvénypiacokat – elemezte a jelenlegi helyzetet Sarkadi, aki szerint már láthatók a közelgő fordulatra utaló jelek. Azt ugyanakkor nem tudja napra pontosan megmondani, hogy ez a fordulat mikor követezik be, azonban úgy látja, hogy már közel vagyunk hozzá.
A forint árfolyama kapcsán úgy vélekedett az elemző, hogy a korábbi napok hektikus mozgását főleg az izlandi korona mélyrepülése és a török líra gyengélkedése okozta. A tőkepiacok várhatóan megnyugszanak ugyan, viszont nem valószínű, hogy "az év végéig megszabadulunk a drámai forintgyengülés rémképétől, hiszen mégiscsak egy világválság kellős közepén vagyunk" – fogalmazott Sarkadi. Várakozása szerint rövid távon nem jelentkezik komolyabb kereslet a magyar állampapírok és forinteszközök iránt, a következő hetekben 240-250 forint körüli euróárfolyamra lehet számítani. Az év végére és 2009 elejére azonban a 270 forintos euróárfolyamot sem tartja kizártnak az elemző.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





