Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
10 százalék alatti gázáremelés jön, hacsak...

[2008.10.09. 08:23]

A Népszabadság információi szerint januártól 10 százalék alatti mértékben emelkedhet a gáz ára a lakossági fogyasztók számára, s az is elképzelhető, hogy áprilisban egyáltalán nem kerül sor drágulásra. Ugyanakkor a gázárkilátásokat jelentősen rontja, hogy a nemzetközi gazdaság válságba került, s a forint jelentős mértékben gyengül a dollárhoz képest.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A lap által közölt előrejelzések jóval mérsékeltebb számokat tartalmaznak, mint a korábbi várakozások. A lap azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy a dollárhoz képest gyengülő forint felboríthatja a prognózist. A dollár erősödése hatására emelkedő beszerzési költségek azonnal megjelennek a hazai tarifában, melyet azonban felülírhat a kormány. A kérdés itt az árfolyamváltozás mértéke. Az októberi 6,5 százaléknál nagyobb mértékű januári gázáremelés csak látványos forintgyengülés esetén következne be.

További bizonytalanságot okoz, hogy mi lesz a kormány által korábban a nagykereskedőnek beígért, de azóta eltörölt, több 10 milliárd forintos "importár-korrekciós" tétellel. Az erről szóló tárgyalások egyelőre zajlanak, s a szakminiszter lemondása miatt elhúzódnak. Amennyiben az E.ON végül úgy ítéli meg, hogy a januári gázáremelés megint nem fedezi a megnövekedett költségeiket, a cég követeléseit elismertetheti az áprilisi gázárban.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok