HUF hírek
Rekordszinten a svájci frank
A forint folytatta gyengülését a pénteki kereskedésben, a svájci frank a 183-hoz közelít.
[2010.03.19. 16:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Futurisztikus plázákkal erősít Bécs, Pozsony és Budapest
Új Monarchia: ezt nem lehet megunni?

[2008.10.08. 18:44]

Budapest alulfejlesztettnek számít a kereskedelmi ingatlanok területén. Bécs és Pozsony is jobb helyzetben van. Egyedül a hotelekben vagyunk erősebbek, mint a szomszédok.


  « 1 2 3 »  

A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s


Közép-európai plázavilág

Budapest

Budapest a maga 425 ezer négyzetméternyi kereskedelmi területével kifejezetten alulfejlesztettnek számít, így bőven van még lehetőség bevásárlóközpont-építésre. Legutoljára a hatalmas Aréna Plaza nyitotta meg kapuit a Plaza Centers fejlesztésében. Sammy S. Smucha, az Álomsziget Kft. ügyvezető igazgatója, aki korábban a Plaza Centers igazgatójaként tevékenykedett, lapunknak elmondta, a plázákból sosem lesz elég - a nyugat-európai országok példája is ezt igazolja. Nem csoda, ha Budapesten a tervek szerint 2008-ban mintegy 300 ezer négyzetméternyi kiskereskedelmi terület épül. A néhány éven belül megvalósuló legfontosabb fejlesztések közé tartozik az ECE által építendő Örs vezér téri Árkád II., a zuglói Bosnyák tér szomszédságában 2011-re felépülő - 65 ezer négyzetméternyi kereskedelmi egységet magában foglaló - Mundo városközpont, valamint a budai Skála helyén megvalósuló bevásárlóközpont. A Vörösmarty téren a Luxus Áruház felújítása még várat magára, de az ORCO 2010-ben nyitja meg a volt Tőzsdepalotában a 10 ezer négyzetméteres nagyáruházát, illetve az Andrássy úti, a régi Divatcsarnok nyomán elkészülő Párizsi Nagyáruházát. A bérleti díjak tekintetében egyébként Budapesten belül jelentős eltérések találhatók; míg az Árkádban 35-65, addig a Westendben 50-120, a Mamutban pedig 50-70 euró között alakulnak a havi négyzetméterárak.

TwinCity (Pozsony)
További képek a galériában >>


Pozsony

Pozsonyban egyelőre kevéssé válogatósak a fejlesztők helyszín és minőség tekintetében, hiszen a kis plázáktól kezdve a regionális 100 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontokig minden típusra van kereslet. Említésre méltó fejlesztés például a Relaxx kiskereskedelmi központ, mely az egészséges életmódhoz szükséges termékeket kínáló üzleteknek nyújt otthont. 2009-ben két jelentősebb fejlesztést is átadnak: a Shopping Palace II. üteme és az Avion Shopping Park kibővítése összesen 45 ezer négyzetméternyi új plázaterületet jelent majd. A négyzetméterárak havi 50-60 euró körül alakulnak, de a legdivatosabb bevásárlóközpontokban – például a Polus City Centerben, vagy az Auparkban - ez az összeg akár a 70-100 eurót is elérheti.

Bécs

Az Osztrák Bevásárlóközpontok Szakszövetsége szerint 2008-ban Bécsben két bevásárlóközpont is nyílik. 2009-ben a Pénzügyminisztérium Kärtner Strasse 27-33. szám alatt található épületét megvásárló és újrahasznosító Peek & Cloppenburg ad át egy 16 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot. 2010 legnagyobb plázaattrakciója pedig a Bécs melletti Gerasdorfban nyíló 54 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont lesz, mely heves vitákat vált ki; a Bécsi Gazdasági Kamara ugyanis attól fél, hogy e hatalmas, és a bécsi üzleteknél nyilván olcsóbb bevásárlóközpont elcsábítja majd a belvárosi vevőket. A CPB Immobilientreuhand GmbH felmérése szerint egyébként Bécsben is jelentős eltérések mutatkoznak az egyes bevásárlóközpontok négyzetméterárai között. Míg a népszerű és jó elhelyezkedésű Donauzentrumban vagy a Gerngross-ban 40-160, addig a B-kategóriás plázákban, mint a Lugner City-ben vagy az SCN-ben 15-50 euró egy négyzetméter havi bérleti díja.


  « 1 2 3 »  

Szóljon hozzá a cikkhez az utolsó oldalon!
h i r d e t é s

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak