[2008.10.06. 22:41]

Meg kell tanulnunk látni!

– Ott tartottunk, hogy az emberek igénylik a romantikát, ezért van ez az igénytelen, tüzépbarokk stílus a családi házakon, mindenhol csicsás, primitív motívumok. Operettország után szabadon: operettréteg?

– Igen, létezik egy középosztály, akik igénylik az ilyenfajta romantikát. De nevelni kell az embereket és nem kényszeríteni. Mert nem érzik jól magukat egy dobozházban. De a magyar iskolákból kikerülő emberek vizuális kultúrája tragikusan rossz. Nap mint nap találkozom megbízókkal, akik nem tudnak rajzot olvasni. Nem azt mondom, hogy nekik művészi rajzot kell alkotniuk, de hogy az öreg Polgár szavait idézzem, aki három világhírű sakkozót kinevelt: azért sakkozókat nevelt, mert az volt a legolcsóbb, különben nevelhetett volna festőművészt is. Én hiszek a tehetségben, de abban is, amit Kodály Zoltán mondott, hogy mindenki megtanítható egy szintig az alapismeretekre, és meg is kell tanítani, mert így lesz harmonikus a nemzettudat. De Magyarországon a Kodály-módszer is már a múlté. És a magas irodalomoktatás is a múlté. És a vizuális nevelés is a múlté. Nem az a baj, hogy rajzolni nem tanítják meg az embereket, hanem hogy nem látnak, vagyis nem tudják, hogyan kellene látni. Én egy konkrét megbízást kapva már nem tudom ezt pótolni. És akkor jön a tüzépbarokk.



– Amúgy is van hagyománya a romantikus stílusirányzatoknak, elég csak Lechner Ödönre gondolni.

– Ez megint egy nemzeti sajátosság. Közép-Európában a nemzeti újjászületés idején az aktuális világtrend vált nemzeti építészetté. Magyarországon a szecesszió, hiszen a kiegyezés után ébredt fel Magyarország, és kezdett önállóan gondolkodni, egyfajta nemzeti tudatot megformálni. Ennek össznépi és össznemzeti voltát bizonyítja, hogy a kiváló szecessziós magyar építészeink zöme zsidó származású volt. Én a Gellért Szálló felújítását irányítom, amit Sebestyén Artúr Sterk Izidor és Hegedüs Ármin építészekkel együtt tervezett. A magyar nemzeti építészeti gondolkodás összegzése a Gellért Szálló. Ugyanez a folyamat a cseheknél is megfigyelhető. Ők az 1920-as években önállósodtak, amikor a bauhaus volt az irányadó, a brünni (19. századig Berén volt a település magyar neve) származású, bár nem cseh Adolf Loos volt a legnagyobb mesterük. Mi a hetvenes években – főként Makovecz Imre és Csete Görgy – az organikus építészettel visszanyúltunk Lechner Ödönhöz, Kós Károlyhoz, akkor az számított forradalminak, hogy az organikusat összekötötték a szecesszióssal, és így nemzetivé vált megint. Most a globális gondolkodás következtében a mi gondolkodásunk idejét múlttá válik.

– A Lágymányosi hidat is ön tervezte. Hogy illeszthető be ebbe a gondolkodásmódba?

– A hídfőket terveztem és a híd acélszerkezetének a dizájnere voltam Reimholz Péterrel. A híd tervezője Sigrai Tibor volt. Többen is bedolgoztak, ez teammunka volt. Eleve egy híd mellé hidat építeni nem egyszerű feladat. Adott volt a vasúti híd öt pillére, ezért nem volt értelme egy feszített hidat építeni. Manapság olyan hidakat építenek, amik tömör korlátokkal még a kilátást is elveszik, mondván, ha az ember autót vezet, akkor ne bámészkodjon. Lásd a Köröshegyi völgyhidat! A budapesti hidak mind egy-egy önálló személyiséget jelentenek, ezért mi is próbáltunk karaktert adni a lágymányosinak. Ez sikerült. A díszvilágítás rendszere, amit egy innsbrucki szakember tervezett, szintén érdekes truváj.

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:

nyomtatóbarát változat | ajánlás ismerősnek