Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
A hitelválság már a kontinensen is kézzelfoghatóvá vált

[2008.10.06. 13:04]

Az amerikai mentőcsomag pénteki elfogadása után ma reggel a nyugat-európai tőzsdék is komoly mínusszal nyitották a napot, mivel a hitelválság már a kontinensen is kézzelfoghatóvá vált: vélhetően a bankcsődök kora köszönt be Európában – írja a Menedzsment Fórum.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A francia CAC 40 index délelőtt közel 5 százalékos mínuszban volt, a londoni FTSE 2,86 százalékkal gyengült az első néhány órában, míg a frankfurti DAX 4,82 százalékkal állt pénteki értéke alatt.

Az euró több mint egy százalékkal gyengült a dollárral szemben, miután a német kormány bejelentette, hogy 50 milliárd euró értékű segítséget nyújt a Hypo Real Estate cégnek, hogy elkerülje a csődöt. Az elemzők arra számítanak, hogy a kontinensen további pénzügyi cégek kerülnek majd veszélybe, mivel a hitelválság még csak most kezdődött Európában.

A svájci UBS bank 9 százalékkal esett vissza délelőttre, mivel a cég bejelentette, hogy 3,1 milliárd dollárnyi veszteséget lesz kénytelen leírni a harmadik negyedévben, ezért az elemzők szerint tovább nehezedik majd a pénzügyi helyzete. Az Oppenheimer elemzőcég a korábbi 43 centről 13 centre csökkentette a részvényenkénti eredményvárakozását.

A BNP Paribas bank ma reggel jelentette be, hogy 14,5 milliárd euróért megveszi a Fortis belgiumi és luxemburgi üzleteit, a hír hatására a BNP papírjai 2,2 százalékkal estek vissza a nyitást követően. A német Hypo Real Estate 50 milliárd eurós állami segélyhez jut, hogy elkerülje a csődöt, a cég részvényei ma reggel 54 százalékkal lettek olcsóbbak a nyitás előtt, majd onnan kapaszkodtak fel. Délelőtt 31 százalékos mínuszban voltak a papírok péntekhez képest.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok