|
Borúlátók az építőipari cégek
[2008.10.06. 11:21]
Szeptemberben ugyanúgy stagnált a GKI konjunktúraindexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke, mint augusztusban. Az unió támogatásával készített GKI-s felmérés szerint a magyar gazdaság kilátásait szeptemberben az ipari és építőipari cégek sokkal rosszabbnak látták, mint egy hónappal korábban – írja a Magyar Hírlap Online.
Szeptemberben az ipari bizalmi index értéke jelentősen csökkent, s ezzel folytatódott az egész évre jellemző, az európai tendenciáknak megfelelő markáns romlás – áll a GKI elemzésében. Az építőiparban viszont szeptemberben is folytatódott az egész évre jellemző, hullámzásokkal kísért szerény javulás. A cégek termelési helyzetről alkotott véleménye nem változott, rendelésállományukról és foglalkoztatási szándékukról viszont a korábbinál érezhetően pozitívabban nyilatkoztak. Áremelési terveik erőteljesebbek az egy hónappal és az egy évvel ezelőttinél is.
A kereskedelmi bizalmi index értéke szeptemberben megtorpant, illetve minimálisan, de csökkent. A rendelések alakulására vonatkozó várakozásuk azonban enyhén javult, miközben a készletszint megítélése romlott augusztushoz képest. A következő három hónapra várt átlagos áremelkedés mértéke alig változott. A szolgáltatói szféra várakozásai hónapok óta javulóak, s szeptemberben is kedvezőbbek voltak a várt forgalom, üzletmenet és foglalkoztatási hajlandóság szempontjából. A magyar gazdaság kilátásait szeptemberben az ipari és építőipari cégek sokkal rosszabbnak látták, mint egy hónappal korábban, a kereskedelmi cégek véleménye nem változott, a szolgáltatóké viszont javult. E tekintetben pesszimistább lett a lakosság is.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





