Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Vagyonosodási vizsgálatok: sokan kibújnak
Bárándy megint változtatni akar

[2008.10.03. 15:28]

15 ezer vagyonvizsgálatot végzett a tavalyi évben az APEH, mely az ellenőrzött személyek 2/3-ánál állapított meg adóhiányt 42 milliárd forint értékben. Ugyanakkor mindössze 7 ezer esetben zárták le az eljárást, s ez csak 15,5 milliárd forintot hozott. Egy szocialista képviselő most azzal támadja a vizsgálatokat, hogy azok életszerűtlenek, kiszámíthatatlanok és nem biztos, hogy minden téren jogszerűek – derült ki az [origo] cikkéből.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Bárándy Gergely szerint változtatni kellene a jogszabályokon, s ezt jelezte a pénzügyminiszternek is. Veres János szerint viszont a jelenlegi szabályozás jó, és nem kell felülvizsgálni a szabályokat. Azt elismeri ugyanakkor, hogy az adóhatóság gyakorlatában lehetnek hibák. MSZP-s képviselők egy csoportja jelentést készített a problémákról.

Az eljárás legvitatottabb része, hogy a bizonyítási teher megfordul, azaz nem a hivatal bizonyítja az adócsalást, hanem az adózónak kell "hitelt érdemlő adatokkal" megmagyaráznia, honnan származik az APEH által feltételezett jövedelem. Az adóhivatal ugyanis az eljárás során csak feltételezi, hogy az eltitkolt jövedelmek előbb-utóbb vagyon (ház, kocsi) vagy szolgáltatás (például külföldi utazás) formájában láthatóvá válnak. Az APEH ráadásul visszamenőleges hatállyal támaszt életszerűtlen követelményeket – véli Bárándy.

A vagyonosodási vizsgálatok indulása óta egyre több ügyvéd és könyvelő ajánlja szolgáltatásait az interneten. Az ügyvédek által kiokosított adózók gyakran szándékosan elhúzzák a vizsgálatokat: kérelmeket, kifogásokat adnak be, határidő-módosításokat kérnek – panaszkodott az APEH. Ez lehet az oka annak is, hogy a tavalyi eljárásoknak kevesebb mint felét sikerült jogerősen lezárni.

Az adófizetés ugyanakkor könnyedén elkerülhető. Hiszen számos olyan cég létezik, mely a vagyon offshore cégbe menekítését intézi. Az adóparadicsomokban bejegyzett vállalkozások adataihoz ugyanis az APEH nem férhet hozzá. Az adófizető pedig az adott cégtől csak bérli a házát, illetve lízingeli autóját. Így semmi vagyona nem lesz, amit az adóhivatal egyáltalán vizsgálhatna.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok