Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Megint megakadt Euro Vegas: az osztrákok tapostak rá a fékre

[2008.10.03. 11:53]

Néhány héttel korábban még arról volt szó, hogy hamarosan megkaphatja az építési engedélyt a bezenyei kaszinóváros. Ez azonban nem történt meg, mivel hiányzik a környezetvédelmi felügyelőség engedélye. Ennek megszerzését nehezíti, hogy Ausztria mint „hatásviselő fél" részt akar venni az előzetes eljárásban. Így nemzetközi környezetvédelmi hatásvizsgálatra van szükség – számolt be a Kisalföld.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az „Eurovegas Kft. kérelmére indult, Bezenyén szabadidő- és szórakoztató központ létesítésére irányuló előzetes vizsgálati eljárásban Ausztria mint hatásviselő fél részt kíván venni, ezért a felügyelőség nemzetközi környezetvédelmi hatásvizsgálati eljárást folytat" – olvasható az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség honlapján.

A lap a felügyelőség igazgatóhelyettesénél járt utána, hogy vajon az osztrák kérés mennyire lassítja a hatásvizsgálat folyamatát. Hajdú Klára a lapnak elmondta, hogy nagymértékben, hónapokba telik majd az építési engedély kiadása. Az osztrák fél miatt külön részletes hatásvizsgálat is szükséges egy új eljárásban, melyben Ausztria is tevékeny szereplő lesz: az ottani nyilvánosságot is be kell majd vonni, konzultációkat tartani – derült ki az igazgatóhelyettes szavaiból.

Mindez azért nehezíti meg a beruházók helyzetét, mivel a magyar állammal megkötött koncessziós szerződésük értelmében 2010-ig be kell fejezniük a munkálatokat. Úgy tervezték, hogy már októberben megindulhat az építkezés.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok