Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Hatalmas összegű villanyszámlák a Gyula környéki tanyákon

[2008.10.02. 11:39]

Irreálisnak tartja 4 Gyula környéki tanya tulajdonosa a DÉMÁSZ-tól kapott villanyszámla összegét. Egyikük 1 millió 469 ezer, másik 2 család pedig 337, illetve 100 ezer forintról kapott számlát, de azóta egy újabb család is jelentkezett a családsegítő szolgálatnál, mely egyeztetést kért az áramszolgáltatótól.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Mint a Független Hírügynökség beszámolt róla, az egyik érintettnek, Petrina Jánosnénak 1,5 milliós számlát postáztak, a fizetési határidő csütörtökön, október 2-án jár le. Az asszony azonban nem tud fizetni. Elmondta, hogy a tanyán az áramszolgáltató leolvasója rendszeresen leolvasta a mérőórát és a kapott csekkeket pontosan fizették.

A gond ott lehet, hogy éveken keresztül rosszul olvasták le a mérőórát. Ezt támasztja alá a szomszédos tanyán élő Balogh Tamásnak küldött levél is, mely szerint a különbözet abból adódik, hogy a mérőóra 5 számjegye helyett csak 4-et olvastak le éveken át. Mindamellett így is furcsának találja az összeget a férfi, hiszen tanyáján csak egy hűtőgép, egy tévé és néhány villanyégő fogyasztja az áramot. Neki október 7-ig kellene fizetnie, de nincs miből.

A szolgáltató úgy vélekedett az esetekről, hogy valószínűleg adminisztrációs hiba történt. A fogyasztóknak azonban fizetniük kell, mert a villanyóra cseréjekor kiderült, hogy mégis több áramot fogyasztottak, mint amit korábban kifizettek.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok