HUF hírek
Befagyott a forint
A csütörtöki napon sem volt lényeges mozgás a devizapiacon, a forint enyhén gyengült az euróhoz képest.
[15:54]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Ingatlanspekulánsok drágítják az autópálya-építéseket
"Megyünk lopni. A Pityinger és a Váradi"

[2008.10.02. 11:01]

Az ingatlanspekuláció nem bűncselekmény, még akkor sem, ha bennfentes információk alapján történik és kifejezetten azzal a céllal, hogy jelentős pénzt húzzanak ki az állam zsebéből – mondta ki a HVG értelmezése szerint jogerős határozatában nemrég a Szegedi Városi Ügyészség.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A döntésre azt követően került sor, hogy az állami beruházó cég, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) tavaly ősszel megelégelte, hogy egyes üzleti körök rendre megelőzik, és vételi ajánlatot tesznek azoknak a tulajdonosoknak, akiknek az ingatlanai éppen az autópálya nyomvonalán fekszenek. Az ország különböző területein ugyanis mindig ugyanazokkal kerültek szembe, így az M0-s rákospalotai szakaszánál és az M60-as pécsi bekötőjénél is.

A friss tulajdonosok az egykori kárpótoltaktól néhány ezer forint értékben, többnyire cserével szerezték meg az egyenként mindössze néhány ezer négyzetméteres földeket. A NIF ezekre hiába tett olyan ajánlatot, melyet utóbb a közigazgatási hivatal is megítélt, nem sikerült megszereznie a területeket.

Az M0-s esetében például egy XVII. kerületi ingatlannál 5 évbe telt, mire a közigazgatási hivatal – gyakorlatilag változatlan jogi helyzetben – végre megindította a kisajátítási eljárást. Mindez milliárdokkal drágít meg egy beruházást, ráadásul a bírósági gyakorlat azzal is a spekulánsokat segíti, hogy a per során rendre magasabb összeget ítélnek meg a tulajdonosoknak, mint akár a NIF, akár a közigazgatási hivatalok – mutatott rá a lap.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak