|
Megakadt Budapest legdrágább luxusapartmanjainak építése
[2008.10.02. 10:18]
Néhány hónappal ezelőtt leállt a rózsadombi volt SZOT-üdülő átépítése, mivel az egyik hazai bank a Napi Gazdaság információi szerint váratlanul felmondta az erre vonatkozó hitelszerződést. Az egyik új tulajdonos az építkezés addigi kivitelezője, a KÉSZ Zrt. lehet, melynek elkészült munkáit sem tudta kifizetni a jelenlegi tulajdonos, a Pro Hill Ingatlanfejlesztő és Vagyonkezelő Kft.
A lap úgy tudja, hogy napokon belül aláírják a szerződést az egykori SZOT Szálló tulajdonjogának átruházásáról. A Pro Hilltől a Carion Zrt. és a KÉSZ Zrt. közösen vásárolná meg az ingatlant 4,5 milliárd forintért.
Állítólag a nyári hónapokban több érdeklődő is megfordult a Pro Hillnél, s közöttük olyan is akadt, aki az addigi tervekkel ellentétben nem lakásokat, hanem hotelt épített volna. A jelenlegi tervek ugyanis arról szólnak, hogy luxusigényeket kielégítő lakásokat alakítanak ki a pazar panorámájú épületben. A több éve jóváhagyott tervek szerint a fürdővel, éttermekkel, üzletekkel is ellátott házban 100-270 négyzetméteres lakásokat alakítanak ki. A négyzetméterenkénti átlagár az egy évvel ezelőtti londoni lakásvásáron még elérte a 2 millió forintot. Az új tulajdonos nem változtat a koncepción, s luxuslakásokat tervez az épületbe.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





