|
Tetszik, de félünk is a Robin Hood-adótól
[2008.10.02. 09:51]
A gazdasági bizottság általános vitára alkalmasnak találta a távhő versenyképessé tételéről szóló Robin Hood-adó tervét, miközben az ellenzéki képviselők véleménye szerint alkalmatlan a benyújtott törvénytervezet arra, hogy versenyképessé tegye a távhőszolgáltatást. A kormány várakozásai szerint mintegy 30 milliárd forint folyhat be az energiacégek 8 százalékos különadójából.
Podolák György, a bizottsági elnöke úgy vélekedett, hogy a javaslat nem felel meg a nevében megfogalmazottnak, az egyre égetőbb problémára azonban megoldást kell találni. Számításai szerint egyébként az erőművek adózás előtti eredménye 46 milliárd, a villamosenergia-kereskedőkkel együtt számolva pedig már 68 milliárd forint volt tavaly. Emellett a gázcégek 348 milliárdos eredményt könyvelhettek el, amivel összességében már 416 milliárd forintról van szó. Ha ezt felszorozzák az idei évben várható mintegy 20 százalékos növekedéssel, úgy kiderül, hogy az érintett cégeknek van miből adózni.
Ugyanakkor az ellenzéki képviselők úgy vélik, hogy az új teher költségét a cégek áthárítják majd a fogyasztókra. Ráadásul azon 2 év alatt, amíg ez az adónem ránehezedik a cégekre, a kormány nem tudja megoldani a korszerűtlen lakásállományból adódó problémákat, illetve a távhőszolgáltatás olyan egyéb problémáit, mint a magas áfateher, a gázár szabályozásának ellentmondásai, valamint a fűtőrendszerek szabályozhatatlansága – számolt be a Napi Online. A Fidesz továbbra is a távhő áfájának csökkentése mellett áll ki. Az 5 százalékos mértékű áfa esetén 3500-4000 forintos megtakarítás jelentkezne egy átlagos panellakás esetén. Az MSZP viszont úgy véli, hogy a távfűtés általános forgalmi adójának csökkentése végső soron a lakossági terheket növelné, és a rászorulók helyett a nagyobb fogyasztókat támogatná. Emellett úgy gondolják, hogy az energiaár növekedését az áfacsökkentés csak rövid ideig állítaná meg. A lakosság szerint szintén jobb a 8 százalékos adó, mint az áfa csökkentése – legalábbis a Népszabadság által ismertetett Medián-felmérés szerint. A távfűtéses lakásban élők 70 százaléka szavazott a Robin Hood-adóra, és 18 százalék az áfacsökkentésre. Persze eltérés mutatkozik pártszimpátiát tekintve, így a Fidesz-szavazóknál 56-23, az MSZP-táborban 76-14 az arány. Mindamellett a válaszadók 60 százaléka tart attól, hogy az energiaszolgáltatók át tudják hárítani az adót a fogyasztókra.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





