Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Üdülőfalu épül szubtrópusi medencével, sebes folyóval

[2008.10.01. 09:14]

Megvásárolt egy félbehagyott üdülőfalut Dunaszentmiklóson egy holland nyomdaipari és építőipari nagyvállalkozó, melyet szeretne befejezni, valamint bővíteni 1,3 milliárd forintos beruházással. A lakóparkban jelenleg 90 apartman áll készen – számolt be a Napi Gazdaság.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Ezek elmaradt karbantartásával kezdi a beruházást a Maram Invest Kft. és a Duna Plexus Kft., majd befejezik a szerkezetkész lakások építését. A lakóparkként működő üdülőfalu lakásait pedig eladják.

Ezen kívül a területen lévő medencéket és sportpályákat is rendbehozzák, illetve megkezdik a 3 ezer négyzetméteres központi épület befejező munkálatait. Ebben az épületben a vendégek wellnesscentrumot vehetnek igénybe szubtrópusi és gyermekmedencével, sebes folyóval, pezsgőfürdővel, hidromasszázzsal, szaunával. Elfér azonban benne egy hotelbár, étterem és konferenciaterem is, valamint egy fagylaltterasz.

A további tervek szerint még 10 épületet húznak fel a területen, melyekben 50 darab ötcsillagos luxusapartmant és 28 állandó tartózkodásra alkalmas apartmant alakítanak ki a Tatától 10, Komáromtól és a szlovák-magyar határtól 20 kilométerre található, völgyekkel, hegyekkel, erdőkkel övezett településen.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek