Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Újabb pécsi időzített bomba: dönteni kell az állatkertről

[2008.09.30. 14:28]

Akár már most is bezárathatnák a zöldhatóságok a pécsi állatkertet, mivel a létesítmény a tettyei karszt fölé épült, és működésével veszélyezteti a felszín alatti vizeket. A város bizottságai most az állatkert költözésének lehetőségeit vizsgálták, mely azonban 1,6 milliárd forintba kerülne. A Pécsi Zoo az Árpád-tetői Mecsextrém Park mellé települhetne – számolt be a Dunántúli Napló.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Ez a megoldás jó lenne mind az állatkert, mind az élménypark számára, ugyanis így a két intézményt többen keresnék fel: az új parkot 180-200 ezren néznék meg évente, szemben a jelenlegi 120 ezerrel. Ezzel pedig önellátóvá válhatna, s 70 milliót takarítana meg évente az önkormányzatnak.

Ezzel szemben áll viszont, hogy a költözés mintegy 1,6 milliárd forintba kerülne, melynek felét persze uniós pályázatokból lehetne finanszírozni. Olcsóbb megoldás az lehetne, ha az egész állatkert felszínét lebetonoznák. Ez 300 millió forintba kerülne, de ehhez még hozzá kellene tenni mintegy félmilliárdnyi fejlesztést, hogy teljes mértékben megfeleljen a jogszabályi követelményeknek.

Az is a költözés mellett szól, hogy az állatkert hamarosan kinövi a most rendelkezésére álló területet. Emellett az új helyszín esetén könnyebb lenne uniós támogatásokhoz jutni, illetve a terület eladásával a város pénzhez jutna. Bár ahhoz, hogy vevőt találjanak rá, lazítani kellene a Mecseket érintő szigorú építési szabályozáson.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek