|
Rendhagyó bevásárlópark épült Szegeden
[2008.09.30. 11:41]
Egységes építészeti koncepció alkalmazásával hozták létre azt a bevásárlóparkot Szegeden, mely ma délután nyílik meg hivatalosan, majd holnaptól már a fogyasztók is vásárolhatnak benne. A Napfény Park szakít a hipermarketek dobozos elrendezésével, s az egyes áruházak közös parkolót tartanak fenn.
A Móravárosi körúton megnyíló bevásárlóparkban 2 nagyobb épület kap helyet: az egyik az OBI, a másik a Tesco. Ezeket fedett árkádsor köti össze, melyek mentén üzleteket alakítottak ki. Így tehát a bevásárlópark tulajdonképpen 3 épületből áll, melyben 40 üzletet alakítottak ki. A bevásárlóközpont jobb megközelíthetősége érdekében 2 körforgalmat is kiépítettek az idén február óta zajló munkálatok során. A parkolóban 1250 autót lehet elhelyezni.
A 11 hektáros területet még 2006-ban vásárolta meg a Carion érdekeltségébe tartozó Móraváros Kereskedelmi Központ Kft. A beruházás összesen 7 milliárd forintjába került a cégnek, mely a projekthez kapcsolódva a közműhálózat és a villamospálya felújítását, valamint az új hátsó elkerülő út megépítését is finanszírozta. A cégcsoport már nyitott üzletközpontot Magyarországon az M1-es és az M7-es bevezető szakaszánál. Ez azonban különálló dobozokból áll. A Carion ezen kívül több ingatlanfejlesztési projektben érdekelt hazánkban és Romániában is – számolt be a Délmagyarország.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





