Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Mától nyitva a Megyeri híd az autósok előtt

[2008.09.30. 09:58]

Ma kerül sor a Megyeri híd átadási ünnepségére, s ezt követően délután 4 órától már az autósok is ráhajthatnak a hídra. A becslések szerint az úton naponta 58 ezer jármű halad majd át. A várakozások szerint ennek hatására az Árpád híd forgalma csökkenni fog, s így gyorsabb lesz a belvárosi közlekedés is.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A 3,9 kilométeres szakasz – melynek kivitelezője a M0 Északi Duna-híd Konzorcium, azaz a Hídépítő Zrt. és a Strabag Zrt. volt - 63,2 milliárd forintba került. Ennek része a Duna fölött 1862 méteren átívelő Megyeri híd, mely Magyarország leghosszabb hídja. A szerkezet 2 sávon biztosítja az autósok áthaladását, de a kerékpárok és a gyalogosok közlekedését is lehetővé teszi.

Ahhoz, hogy az M0-sra a Váci úti csomópontból is rá lehessen hajtani, át kellett építeni a 2/A jelű autóutat is. Az autópálya és a híd építése során környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vettek. Ezért nem lehet a Szentendrei-szigetre lehajtani. Ott található ugyanis a főváros vízbázisa, illetve védendő az élővilág. A híd mindkét oldalán madárvédő fal épült, míg a csapadékvizet a hídról tározó medencéken keresztül vezetik el, s tisztítás után kerül a Dunába, illetve az érintett patakokba – olvasható a hvg.hu oldalán.

A Megyeri hídhoz kapcsolódó fejlesztések egyébként az átadással egyelőre nem fejeződtek be, ugyanis a közlekedési tárca és a térség önkormányzatai még nem zárták le az egyeztetéseket a szükségesnek tartott beruházásokról – hívta fel a figyelmet a Népszabadság. A Világgazdaság ugyanakkor mai cikkében arra emlékeztet, hogy a híd átadása körül több hónapja viták zajlottak, az egyik legnagyobb a Szentendrei-szigeten fekvő Szigetmonostort Szentendrével összekötő, a Megyeri híd építési engedélyében szereplő kis hidat érinti.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok