|
Balaton-törvény: Happy End?
Csak 5 százalékos beépíthetőség
[2008.09.26. 17:21]
Fellélegezhetnek a csatornázatlan kisfalvakban, szerencsés véget ért a Balaton-törvény körüli huzavona. Az Országgyűlés szeptember 22-én nagy többséggel, kormánypárti és ellenzéki összefogással ismét elfogadta a Balaton területrendezési tervét, és a tó területrendezési szabályzatát is magába foglaló Balaton-törvényt.
Sólyom szárnyán
Mint ismeretes, a köztársasági elnök a törvényt megfontolásra visszaküldte a parlamentnek még a nyár elején. Az ezt követő szakmai felülvizsgálatban a kormányzaton kívül számos civil szervezet és a Balatoni Fejlesztési Tanács is részt vett – a kormányszóvivői tájékoztatás szerint. A kormány a köztársasági elnök észrevételeit is figyelembe véve új javaslatokat dolgozott ki, amelyek a korábbinál is nagyobb tekintettel vannak mind a környezet megóvására, mind pedig a balatoni települések érdekeire. Lényeges változás, hogy a jövőben nem váltható ki úgynevezett zártrendszerű szennyvíztározóval a hiányzó közcsatorna-hálózat, mint eddig. Helyette egyedi szennyvízkezelő berendezést fogadnak el. Ugyanakkor a törvényben rögzítették, hogy a probléma megoldására a kormány köteles kidolgozni az érintett balatoni kistelepülések szennyvízkezelési programját 2012 végi megvalósítási határidővel. A kérdésre megfelelő finanszírozási megoldást is kell találni. A háttértelepülések az egyedi szennyvíztisztító kisberendezések létesítéséhez támogatást igényelhetnek.
Jó széllel
MTICsak 5 %! Ami pedig a belterületek növelhetőségét illeti, azt mindössze 5 (!) százalékosra maximalizálta a törvény a Balatonnál. Ingatlanos szempontból nézve az önkormányzatoknak ez a minimalizált mozgástere, vélhetően fel fogja turbózni a már belterületben lévő telkek árát. Az elfogadott módosításokról Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára kifejtette, összhangban vannak a környezetvédelmi szempontokkal, a háttértelepülések fejlődésigényeivel és egyértelműen figyelembe veszik a Balaton teherbíró-képességét is. Molnár Csaba szavai szerint céljuk, hogy a háttértelepülések közcsatorna hiányában se eshessenek el a fejlesztési lehetőségektől, forrásoktól. Ezt a térségbeli polgármesterek már az eredeti törvény javaslatában is kifejezetten kérték - tette hozzá. Véleménye szerint a hatályos törvény szennyvízkezelési szigorát nem pusztán csatornázási megoldással, hanem más, innovatív szennyvízkezelési technológiákkal is fenn lehetne tartani. Ehhez már csak annyit fűzhetünk hozzá: a zöldeknek biztosan van kreatív, kipróbált megoldása a problémára, mert talán mondani sem kell, a természetben mindig a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldások a leghatásosabbak. Persze, ha a törvény megengedi az alkalmazásukat. Jablonszki Mária
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: |





