|
Leválni a távfűtésről: segítené a kormány?
[2008.09.26. 15:01]
A médián keresztül hírek röppentek fel a kormányzati szándékról, mely szerint lehetővé kell tenni a távfűtéses lakások lakói számára a leválást – számolt be a Borsod Online. Ugyanakkor az önkormányzati rendeletek gyakorlatilag lehetetlenné teszik a leválást. Így például Miskolcon a távfűtés helyett csak a napkollektor, a villamosenergia vagy a geotermikus energia jöhet szóba.
Ennek oka, hogy csak olyan fűtési módra állhatnak át a lakók, amely emissziós kibocsátása az adott lakótelepen kisebb, mint a távfűtésé. Mivel a fűtőmű Miskolcon a Vasgyár területén van, a lakótelep károsanyag-kibocsátása gyakorlatilag nulla. Így pedig nem marad más, mint az előbb említett fűtési módok. A miskolci Szent György utcában a napkollektorra való átállást viszont támogatta az önkormányzati cég.
Korózs András, a Mihő Kft. ügyvezető igazgatója és Orosz Lajos alpolgármester egyelőre nem nyilatkozott a lapnak az ügyben, mivel konkrétumok a politikai szándékról egyelőre nem láttak napvilágot. Így még azt sem tudni, hogy törvényjavaslat, vagy csak kormányrendelet lesz belőle. Viszont az nem meglepő, hogy a távhőszolgáltató igyekszik védeni a szolgáltatást, mivel a tömeges leválások révén megdrágulna az, így a szolgáltatás használói egyre kevésbé tudnák fizetni a távhődíjakat.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





