|
Érdemes kivárni a jövő év elejét a lakásfelújítással
30% visszaigényelhető
[2008.09.26. 10:33]
Januártól a javítási, felújítási munkák árának 30 százaléka visszaigényelhető lesz az adott évi személyi jövedelemadóból, amennyiben ezt az Országgyűlés megszavazza. A lépés célja, hogy a fogyasztók kérjenek számlát a mesteremberektől. Jelenleg általában a nettó árban egyeznek meg a felek, ha nincs számlaadás, ami 20 százalékkal alacsonyabb árat jelent – olvasható a Népszabadság mai számában. A vállalkozók azért járnak jól ezzel az eljárással, mert így jövedelmük egy részét eltitkolják, ami után értelemszerűen jövedelemadót sem fizetnek.
A tervek szerint nem csak a lakás, a gázkazán vagy a televízió javításáról szóló számla értékét lehet majd adólevonásra használni, hanem a bébiszittertől, az ápolónőtől és a házvezetőnőtől megkapott bizonylatét is. Összesen 100 ezer forintot lehet levonni a 2009-es jövedelemadóból, a számlát pedig mindenképpen meg kell őrizni. A bevallás esetén szükség lesz annak sorszámára, a szolgáltató adószámára és az összegre.
Jövőre egyébként az állam meg kívánja nehezíteni a lakás ajándékozása utáni illetékfizetés alóli kibújást. Ezt azzal érné el, hogy amennyiben adásvételi szerződést kötnek ajándékozás helyett egy fiktív, alacsony értéken, akkor ha a vételár nem éri el a forgalmi érték felét, az utóbbi összeg és az adott ár különbözete alapján az ajándékozási illetéket is kiszabhatják. Ez pedig nagyobb összeg, mint a vagyonszerzési illeték. Könnyebb lenne viszont az ingatlanforgalmazással és -lízinggel foglalkozó vállalkozók dolga. Ezek a cégek eddig is élhettek a kedvezményes 2 százalékos vagyonszerzési illetékkel, ha főtevékenységüket igazolta a pénzügyi felügyelet, illetve a Lízingszövetség, valamint vállalták, hogy az adott ingatlant két éven belül eladják vagy lízingbe adják. Most azonban már elég lenne csak nyilatkozni arról, hogy a megelőző év nettó árbevételének több mint fele ingatlaneladásból vagy -lízingből származik, vagy 75 százaléka jött össze ingatlan- és gépjárműlízingből.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





