[2008.09.25. 10:12]

- És az amerikai építészek hova mennek?

- Hát nem Európába. Dubaiba, ott a pénz és a munka. Üres, senki által használatba nem vett házakat építenek arrafelé tömegével. New Yorkban meg az a legújabb divat, hogy a gazdagok megveszik a régi, 1800-as évek közepén-végén épült 5-6 emeletes házakat, melyeket akkoriban egy-egy család lakott. Kifizetnek érte 6 millió dollárt, felújítják 2 millióért, és eladják 14 millióért, úgy, hogy a teljes épület ismét egy lakásként funkcionál. Jelenleg négy-öt ilyen projekten is dolgozom.

- Sokat foglalkozol műemlék épületek renoválásával. Milyen itt együttműködni a műemlékvédelemmel?

- Hosszadalmas procedúra, előfordul, hogy évekig eltart, de próbálnak együttműködni, és valami értékeset alkotni. Tudni kell a sorok között olvasni; ha például azt mondják „nem hiszem, hogy ez működni fog”, akkor érdemes hallgatni rájuk, hiszen szakemberek. Az is előfordult, hogy remek ötletekkel segítették a munkámat. A műemlékvédelmi archívumok pedig kitűnőek – nem csoda, volt pénz a kiépítésükre. Azt vallom, a műemléki épületeket nem feltétlenül kell úgy hagyni, ahogy vannak. Az építésük idején az volt modern, ma meg más a modern. Magyarországra például sokkal flexibilisebb törvények kellenének, melyek lehetővé teszik az innovációt.

- Gondolom, nem ez az egyetlen ok, amiért nem tervezel Budapestre...

- Nem mondom meg, miért nem tervezek Budapestre, mert még megírod.



- Van rá esély. Akkor kérdezem másképp: mi hiányzik Budapestről?

- Semmiképp sem a felhőkarcolók, vagy a sokkoló üvegépületek, ahogy azt sokan gondolják. Egy okos, a város arculatát megőrző terv és egy bölcs mester kellene. Olyan épületekre lenne szükség, mint a Frank Gehry által Prágába tervezett Ginger and Fred. Jó ötletek kellenek, nem az, hogy teszem azt a Szépművészeti mellé betegyenek egy olyan látványos üvegépületet, mint amit Daniel Libeskind tervezett a Victoria & Albert Múzeumhoz Londonban. Tudnod kell, hogy energiatakarékossági szempontból a legjobb üvegfal is csak a legrosszabb fal. A most divatos üvegépületek ráadásul rendkívül problematikussá válnak egy idő után. Nem logikusak, nem adnak intimitást, pedig erre egy nagyvárosban igenis szükség van. Szélsőséges példa, de mit szólnál, ha én, a vén róka, levetkőznék a hálószobámban, te meg, mint egyszeri járókelő, szemtanúja lennél ennek, mert csak egy üvegfal áll köztünk? És ha már egyszer üvegfalat tervez valaki, legyen legalább ötletes! Építsen például kettőt egymás mellé, és használja az épület hőháztartásának szabályozására. Ezt persze kevesen vállalják, mert a kétszer annyi üveg kétszer annyiba kerül.

- Kétségkívül büszke vagy rá, hogy ezt alkalmazzátok a Greenhouse 26-ban. Melyik munkád az, ami még ilyen közel áll a szívedhez?

- A Houston Street-i projektre nagyon büszke vagyok. Egy öreg ötemeletes ház mellé és fölé építünk úgy, hogy a föléépítés ne érintkezzen a régi házzal. Ilyen még nem volt New Yorkban. Valamint épp most építünk egy házat a Soho-ba, ahova nem lehetett túl modern épületet tervezni. A forma tehát aránylag konzervatív maradt, az ablakokat viszont nem a fal síkjában helyeztem el, hanem attól ilyen-olyan irányban és szögben elállnak. A ház külseje ráadásul tükrözi a belső elrendezést is, azaz kívülről is rá lehet jönni, hogy hol helyezkednek el a hálószobák, és hol vannak a nappalik.

- Ami belül van, az leolvasható kívülről is – sok házadon érvényesül ez az elv. Mondhatjuk, hogy az őszinte építészet a te védjegyed?

- Mondhatnánk, de ezt sajnos nálam bölcsebb emberek már sokkal korábban kitalálták és művelték.

- Kik a kedvenceid?

- Santiago Calatrava, Rem Koolhas, Sir Norman Foster, Renzo Piano. A magyarok közül csak a két világháború közt működő építészeket szeretem, ők azok, akik nemzetközi viszonylatban is értékeset alkottak. A háború után sok embernek kellett sok lakás, mégpedig gyorsan, és ehhez jó ötletnek tűnt a panel – de tudjuk, mi lett belőle. Úgy gondolom, a manapság épülő lakóparkok még nagyobb problémát jelentenek majd, mint most a panelek. A lakóparkok ugyanis nem képezik szerves részét a városnak, szinte kihasították őket a város testéből, s gazdag gettókká váltak. New Yorkból nézve, ahol a világ leggazdagabb emberei a város szívében álló, forgalmas Park Avenue-n laknak, s a lépcsőház aljában csak egy portás áll, kissé nevetségesnek tűnik, hogy hétköznapi emberek videokamerákkal, kerítésekkel védik a lakásukat.

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:

nyomtatóbarát változat | ajánlás ismerősnek