|
Nem bírják kicsikarni a távhő árának csökkentését
[2008.09.24. 15:42]
Továbbra sem született megállapodás a Főtáv Zrt., a Fővárosi Önkormányzat és a távhőt szolgáltató cég legnagyobb beszállítójának számító Budapesti Erőmű Zrt. (BE Zrt.) között a hőenergia árának csökkentéséről – jelentette ma be Hagyó Miklós főpolgármester a legutóbbi tárgyalást követően.
A tárgyalások már április óta zajlanak annak érdekében, hogy a vásárolt hő 54 százalékát beszállító BE Zrt. csökkentse árait. A Főtáv jelenleg 3 ezer forintért vásárolja az erőműtől a hőt gigajoulonként, ami háromszorosa a legkisebb beszállító által eladott hő árának. A főváros legalább egy 20 százalékos árcsökkentést szeretne elérni, annak érdekében, hogy ne kelljen az "alapdíjakhoz nyúlni", illetve, hogy csökkenjen a gáz és a távhő közti versenyhátrány.
A főpolgármester-helyettes szerint elsősorban az erőmű a felelős azért, hogy ilyen magasak az árai, mivel nem megfelelő hőtermelői technológiát használ. Balogh Róbert, a Főtáv Zrt. szóvivője is azt erősítette meg az MTI-nek, hogy az energia ára nagyon nagy mértékben annak előállítási módjától függ. Így például a hulladék elégetésével nyert hő sokkal olcsóbb, mintha gázzal melegítik fel a vizet.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





