Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Távfűtés: már októberben jön a támogatás

[2008.09.22. 09:10]

Mindenki fog támogatást kapni, aki távfűtéses lakásban él. A Népszabadság mai cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon a 645 ezer távfűtött háztartás csaknem fele most is kap támogatást. A most bevezetésre kerülő vegyes kompenzáció lényege, hogy mindenki kap támogatást, de a rászorultak többet.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A távfűtés támogatására jelenleg 3,3 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből 2,1 milliárdot az eddig is támogatottak kapnak, 1,2 milliárd a fix összegű kompenzáció, amit 341 ezer háztartás között osztanak szét. Ez lakásonként 1150 forintot jelent havonta.

A lap számításai szerint egy budapesti, 47 négyzetméteres lakás esetében a két legkisebb jövedelmű kategóriába tartozók kiadása 2,1, illetve 5,2 százalékkal csökken. Azok esetében, akik eddig nem kaptak támogatást a 8,8 százalékos hődíjemelés csak 3,3 százalék lesz majd a támogatás révén.

Mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Tv2 Tények című műsorában tegnap bejelentette: a támogatás nyomán az alsó két jövedelmi kategóriába tartozóknak már október 15-től pár százalékkal csökkenhet a távfűtési díja. A kormányfő azt is megjegyezte, hogy „miközben emelkedik a gázár szerte a világban, legalább a távfűtéses lakásban élőknek nem lesz nehezebb az élete”.

A kormány a mai napon nyújtja be az Országgyűlésnek a távhő-támogatásról szóló törvényjavaslatot – tudta meg az MTI. A törvényjavaslat három elemet tartalmaz: a távhő-kompenzáció rendszerét, energiatakarékossághoz támogatási lehetőségeket, valamint az energiaszolgáltatók megadóztatását. A távhő-támogatás idei kérdéseit a kormány egy rendeletben szabályozza, amelyről a szerdai ülésen tárgyalnak.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok