Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Kisebb lett az adócsökkentés az ígértnél

[2008.09.19. 14:54]

A korábban kommunikált 260 milliárd forinttal szemben 205 milliárd forinttal csökken csak az adóterhelés – derült ki a jövő évi adótörvény tervezetéből, melyet most tett közzé a Pénzügyminisztérium. Az Index beszámolója szerint úgy tűnik, hogy az adótörvényeken még az utolsó pillanatokban is módosítottak.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Veres János pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a változások egyharmad részben a lakosságot, kétharmad részben a vállalatokat érintik. Az adócsökkentés háromnegyedének a forrása kiadáscsökkentés lesz. Változást jelent a korábbiakhoz képest, hogy mégsem terhelik 11 százalékos járulékkal a magánszemélyeknek adott adómentes természetbeni juttatásokat. Ugyanakkor jövő áprilistól nem 5, hanem csak 4 százalékos lesz a munkáltatói járulékok csökkentésének mértéke a bruttó keresetek első 140 ezer forintjáig.

A szja sávhatára 2 millió forintra emelkedik, vagyis havi 166 667 forintig 18 százalékos kulccsal adóznak a keresetek. Ez a változás csak azokat érinti kedvezően, akiknek legalább havi 142 ezer forintnyi bruttója van, hiszen akinek kevesebb van, az eddig is 18 százalékot adózott.

A korábbi elképzelésekhez képest az is változást jelent, hogy a vételárnak nem 6, hanem 7 százaléka lesz a cégautók adója. A cégek évente 5 százalékkal csökkenthetik az adóalap összegét. Ezen túlmenően semmilyen nyilvántartást nem kell vezetni az autókról, illetve a cégautók adójából levonható lesz a befizetett súlyadó.

A gáz-, olaj-, hő- és villamosenergia-termelő cégekre kivetett különadó 8 százalékos lesz január 1-jétől. 2 évre tervezik bevezetni, s évi 30 milliárdot jelent a költségvetésnek, melyből a távfűtéses lakások kaphatnak kompenzálást.

Megjelenik az a jövedelemadó-kedvezmény is a javaslatban, miszerint legfeljebb 100 ezer forintig 20 százalékos kedvezményt kaphat, aki az adóbevallásában a számlával igazolható speciális szolgáltatásokat feltünteti. Ezek közé tartozik a lakásfelújítás, a karbantartás, a javítás, az ápolás, valamint a felújításhoz, javításhoz kapcsolódó anyagköltség.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek