Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Fitneszközpont lesz a medencék helyén?

[2008.09.19. 10:14]

Újpesten már hónapok óta beszélik, hogy ki lesz az uszoda új gazdája, aki aztán fitneszközponttá alakítja a medencéket. A pletykának van alapja, hiszen az uszodát üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. felvette az értékesítendő ingatlanok közé az újpesti uszodát is. A közelmúltban azonban emellett bejelentették a a pesterzsébeti, a Dagály és a Paskál strand egy részének eladását is.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
2005 tavaszán újpesti és rákospalotai polgárok demonstráltak az uszoda előtt, a tervezett nyári bezárás és az üzemidő csökkentése ellen – emlékeztetett Wintermantel Zsolt újpesti és fővárosi képviselő, a városüzemeltetési bizottság alelnöke, aki azt gyanította, hogy az uszoda privatizációja miatt van szükség arra, hogy még több látogatót tartsanak távol az intézménytől. A városvezetés viszont cáfolta ezt.

Mindenesetre az uszoda nyitvatartási ideje egyre csökkent: 2005 májusától már csak délelőtt 10-kor nyitott ki, a hétvégén, amikor a legtöbben keresték volna fel, egyáltalán nem üzemelt. Egy éve aztán bezárták a gyógyfürdőt is magában foglaló intézményt. A környéken azonban nem üzemel egyetlen más fürdő és strand sem. Wintermantel szerint a Demszky Gábor által hangoztatott Budapest fürdőváros szlogen kizárólag a külföldieknek szól, a budapestiek érdekeit nem tartja szem előtt a főváros vezetése.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek