|
A jenhitelezés felfüggesztésén gondolkodik az OTP
[2008.09.18. 11:28]
Nemrég a K&H fejezte be a jenhitelek folyósítását az ügyfeleknek, most azonban az OTP Bank is a japán jen alapú hitelezés felfüggesztését fontolgatja – jelentette be Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke. A lépést azzal indokolta, hogy a befektetők és a piac részéről számos jelzés érkezett a bankhoz a jen alapú hitelek kockázatairól.
Azt is hozzáfűzte azonban Csányi Sándor, hogy "a devizahitelezés nem az ördögtől való", de a jenhitelezés befejezéséről sem született döntés. Hangsúlyozta, hogy az OTP Bank eddigi gyakorlata azt mutatta, a devizahitelezést folytatni kell, a csoport megfelelő fedezetekkel kezeli ezek kockázatát.
A Napi Online kérdésére ugyanakkor Urbán László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese azt is jelezte, hogy azt is fontolgatják, a jen-alapú hitelkonstrukciókat csak a privát-banki ügyfeleknek teszik elérhetővé. Az OTP után 2 hónappal lépett a piacra a K&H a jenalapú konstrukcióval, melyet kiegészítő terméknek szánt. Részesedése nem is lett túl magas: bevezetése óta mindössze 4 százalékot ért el az összes befogadott igénylésből. Azóta felhagyott vele. A Raiffeisen ugyancsak kiegészítő szerepet szánt a jenhitelnek, melyet nemrég különösebb hírverés nélkül vezetett be a piacra.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





