HUF hírek
Befagyott a forint
A csütörtöki napon sem volt lényeges mozgás a devizapiacon, a forint enyhén gyengült az euróhoz képest.
[15:54]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Október 30. a káosz napja: lezárják a Margit hidat
Egyenesből görbét, görbéből egyenest

[2008.09.09. 12:00]

Másfél évig nem lehet majd közlekedni a Margit hídon a felújítás miatt. Káosz lesz.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A Margit híd története
Budapest második hídját 1876. április 30-án avatták fel, 5 évvel a tervpályázat kiírása után. A szigeti lehajtó csak 1900-re készült el, addig csak csónakon lehetett megközelíteni a korábbi Nyulak szigetét.

A hidat 1935–37 során kiszélesítették, azóta 2 × 2 sávos, és azóta halad rajta középen a villamos. (Azelőtt a hídpálya két szélén voltak a vágányok.) 1944. november 4-én a Dunába robbantották a Pest felőli részét, majd 1945. január 18-án a megmaradt budai ágat is.

A háború utáni felújítás során, 1947 őszén a fél hidat már átadhatták a forgalomnak, a teljes felújítás 1948 nyarára készült el. Legutóbb 1978-ban volt komoly rekonstrukció a hídon.
Majdnem eredeti

Csaknem eredeti, 1876-os pompájában ragyoghat újra 2010 májusában a Margit híd. Az október 30.-án kezdődő helyreállítási munkálatoknál ugyanis Horváth Adrián tájékoztatása szerint, bár Ernest Gouin francia mérnök terveiből indult ki a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. szerkezettervezési csapata, de pénzhiány miatt csak a modern közlekedésszabályozásra, valamint az eredeti kandeláberek és díszek pótlására lesz csak elegendő az a 13,3 milliárd forint, amiből 7,7 milliárdot a főváros finanszíroz. Sajnos a II. világháborúban elpusztult budai pillérszobrok visszaállítására – a jelenlegi tervek szerint – még az 5,6 milliárd forint brüsszeli támogatás ellenére sem lesz mód.

Egyenes lesz a híd

A 2 hónappal ezelőtt elkezdett szerkezetbontás során, egyrészt az árvízveszély miatt, másrészt pedig az Üstökös utcánál megépítésre kerülő közúti felhajtó miatt a Főmterv munkatársai közel 40 centiméterrel fogják a híd budai oldalát megemelni. Schulek János vezérigazgató-helyettes szerint ezzel a megoldással végre az autósok északi irányba is el tudják majd érni a Budai alsó rakpartot, ahonnan mind a XI. kerület, mind pedig Békásmegyer felé is lesz mód a kanyarodásra. A híd átépítése során, nemcsak a folyami átkelő forgalmi sávjait szélesítik ki, hanem a margitszigeti lejárójánál található 30 fokos szöget is „kiegyenesíti” a Főmterv, hogy a jövőben a személygépkocsiknak és a BKV járatainak kevésbé keljen majd éles ívben kanyarodniuk a Duna felett.
Közel 2 méterrel lesz szélesebb a híd északi, a Margitsziget felé eső járdája a buckákkal elkülönített leendő kerékpár-és gyalogossáv miatt. A híd közepén az eddigi – igencsak rossz állapotú – aluljárót a kivitelező cég végleg betemeti, bebetonozza. Itt lámpás gyalogos-átkelőhelyet alakítanak majd ki, a Margitszigetre igyekvő, villamossal érkező mozgáskorlátozottak miatt. A lámpákat természetesen összehangolják majd a két hídfő és a Nagykörút lámpáival. A kapcsolódó közművek is megújulnak. A villamossínek bár maradnak a jelenlegi helyükön, de a vágányokat 3,4 méterről 3,8 méteresre fogják majd kiszélesíteni, hogy középen elférjen majd a felsővezeték-tartó oszlopsor és a díszkivilágítás is.

Kerülőút? Az nincs

A kivitelezés, mint már fent jeleztük, október 30.-án indul. Az autóforgalom ez év végéig már csak egy sávban haladhat majd, de 2009 elejétől 2010 májusáig végleg lehetetlen lesz majd felhajtani a hídra. Kérdés, hogy a napi 50 ezres forgalmat melyik híd tudja majd mentesíteni, hiszen a Szabadság híd továbbra is le lesz zárva a sorozatos lopások és a tiltott hétvégi munkák miatt kiszabott idő és pénzbüntetések miatt, a Megyeri híd Budakalászi lehajtósávjai megépítésére beígért, de át nem utalt 300 millió forint miatt jelentős dugók várhatók majd a település belvárosában. A Margit hídon a gyalogosforgalom, a BKV villamosai és buszai, valamint a megkülönböztetett jelzéssel közlekedő járművek a rekonstrukció teljes ideje alatt végéig közlekedhetnek, egy drágának mondott repülősínes megoldásnak köszönhetően.

JL

Hozzászólások
h i r d e t é s

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak