|
Figyelem! Szeptember 1-jétől változott az építési engedélyeztetés
Kell egy ház
[2008.08.28. 16:52]
Megszületett a döntés: kell egy ház! Ha megvan a tervező, no meg a pénz is, még mindig ott az egyik legnagyobb mumus: az építési engedély kikérése, melynek kapcsán szeptember 1-jétől újabb változások léptek érvénybe.
Mellékletek útvesztőjében A mellékletek között azonban nemcsak az építés és a szerkezet leírásának, hanem az építési jogosultságot igazoló iratnak, a helyszínrajznak, az építészeti-műszaki terveknek, valamint az épület használatára vonatkozó nyilatkozatnak is szerepelnie kell. A vonatkozó jogszabály kimondja, hogy az érdekelt közművek, illetve környezeti hatásvizsgálathoz kötött tevékenység folytatására szolgáló építmény esetén a környezetvédelmi engedélyt is mellékelni kell. A korábbi gyakorlattal ellentétben viszont nem kell szakvéleményt kérni a kéményseprőktől; elég csak a tervezőnek egyeztetnie a kéményseprő-ipari közszolgáltatóval, majd ennek megtörténtét rögzítenie kell a tervezői nyilatkozatban. Szajbert Attila ennek kapcsán azonban kihangsúlyozta, hogy mindenképpen be kell jelenteni a közterületre vonatkozó igényeinket, úgymint a csatornarendszerre és vízvezetékre való csatlakozást, a kémény felhúzását, vagy a fűtési berendezés beszerelését. Az ügyvéd szerint az elutasított kérelmek többségében mégsem egy-egy elmaradt melléklet az ok, hanem az, hogy hiányzik az építési jogosultság vagy rendezetlenek a tulajdonviszonyok. Az építési jogosultságot a saját tulajdonú és az ingatlan-nyilvántartásba már bejegyezett tulajdonjog esetében három hónapnál nem régebbi tulajdoni lap hiteles másolatával tudjuk igazolni. Egyéb esetekben ügyvéd által ellenjegyzett adásvételi szerződés, hagyatékátadó végzés, a tulajdonos vagy a haszonélvező hozzájáruló nyilatkozata, kisajátítási határozat vagy az ezeket pótló bírósági ítélet helyettesíti a tulajdoni lapot. Közös tulajdon esetén pedig a tulajdonostársak hozzájáruló nyilatkozatát vagy az ezt pótló bírósági ítéletet is be kell nyújtani a hatósághoz. Eltérhetünk-e az engedélytől? Ha megkaptuk az engedélyt, nem ejthetjük meg azonnal az első kapavágásokat, hiszen az építkezést a munkák megkezdése előtt 8 nappal be kell jelenteni az önkormányzatnál. A megkezdett munkákat pedig szigorúan az építési engedély alapján kell folytatni. Az építési engedélytől és az ahhoz tartozó tervdokumentációtól ugyanis csak újabb jogerős és végrehajtható építési engedély alapján szabad eltérni, kivéve az olyan eseteket, amelyek nem minősülnek építési engedélyhez kötött munkának. Az eltérés engedélyezése iránti kérelemhez az eltérés jellegétől függően külön jogszabályban meghatározott és részletezett építészeti-műszaki tervdokumentációt kell csatolni annyi példányban, amennyit az építési engedély iránti kérelemhez is csatolni kellett. Az eltérés engedélyezése során – az eltérés jellegétől függően – az építési engedély módosítható, illetőleg visszavonható, és egyidejűleg új építési engedély adható ki. De mit szól a szomszéd? Korai még az öröm a kézbe kapott építési engedély fölött azért is, mert csak 15 nap múlva emelkedik jogerőre, s a köztes időszakban a szomszédoknak jogukban áll fellebbezni. A jószomszédi viszonyt fenntartók azonban szerencsés helyzetben vannak, hiszen könnyebben aláírathatnak a szomszédokkal egy lemondó nyilatkozatot, melynek következtében rögtön jogerőre emelkedhet az engedély. Amennyiben nem ismerjük szomszédainkat, például mert nem használják az ingatlant, nem nekünk kell nyomozni utánuk. Az építésügyi hatósági engedélyekről értesítendők közül az építési tevékenységgel érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos építési telekkel és ingatlanokkal rendelkezni jogosultak adatait az építésügyi hatóság szerzi be közvetlenül az illetékes földhivataltól. A szomszédokkal jóban lenni pedig már csak azért is előnyös, mert a szabálytalan, építési engedély nélkül felhúzott épületekről igen gyakran tőlük szerez tudomást az önkormányzat. Ebben az esetben a bírság a meghatározott építményérték 50 százaléka. Nem kell azonban mindig a szomszédra gyanakodni, ha lebuktunk valamely szabálytalan felépítményünkkel, hiszen az építésügyi hatóságok munkatársai szúrópróbaszerűen ellenőrzik a folyamatban lévő építkezések kivitelezését. Természetesen főleg olyan telkeken tartanak helyszíni szemlét, ahol építkezésre utaló jeleket vesznek észre. Mivel hatósági igazolvány is van náluk, előzetes értesítéssel a lakásba is bemehetnek. ![]()
Esztergomi melósok
Fotó: Neubauer RudolfElutasították a kérelmet! Schenk Attila, a Japáner Tervezőiroda alapítója lapuknak elmondta, hogy az építésiengedély-kérelmeket a legtöbb esetben a tervező hibája miatt utasítják vissza. A tervezőnek ugyanis pontosan kell ismernie a szabályozási tervet, azaz tudnia kell, mi tervezhető az adott telekre. Amennyiben mégis elutasítják a kérelmünket, az elutasítás kézhezvételtől számított 15 napon belül fellebbezhetünk az építésügyi hatóság határozatával szemben. Ha pedig az építésügyi hatóság a fellebbezésben foglaltakat nem fogadja el vagy nem intézkedik a fellebbezésben kérteknek megfelelően, a fellebbezési határidő leteltét követő 8 napon belül még mindig felterjeszthetjük a területileg illetékes megyei közigazgatási hivatalhoz, amely a másodfokú határozatot hozza. Azzal azonban számolni kell, hogy a fellebbezéshez 30 ezer forintos illetékbélyeg szükségeltetik. Semmiképp ne sajnáljuk az időt a fellebbezésre; már csak azért sem, mert egy építési engedély kikérése még a legideálisabb esetben is hosszú időt vesz igénybe. Számítsunk arra, hogy ha újévkor adjuk be a kérelmet, legkorábban a húsvéti nyúl hozza a választ – még akkor is, ha gyors és készséges ügyintézőt kaptunk. Fontos! Cikkünk megjelenése után 2 nappal (augusztus 30) ismét több ponton módosítottak, pontosabban enyhítettek a törvényen a szakemberek. Az új módosításokat egy kis kéz jelzi mindenhol. Az építésügyi hatósági eljárásról, valamint a telealakítási és építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról Amikhez nem kell engedély A későbbiekben az új módosításokat is cikk formájában közöljük. Köszönjük megértésüket!
Daczi Dóra
h i r d e t é s Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
|






