|
Balatoni vitorlás életképek – útinapló 1. rész
Balatonfüred király, uniós milliók hozták a miliőt
[2008.08.21. 18:15]
Majd minden évben körbevitorlázzuk a Balatont. Siófok, Füred, Badacsony, Szigliget, Keszthely, Fonyód, Lelle. Visszatérő helyszínek, ahol belemerülünk a helyi fílingbe. Bor, sör, pálinka (sokszor nem ebben a sorrendben), gasztronómia, műemlékek, kikötők, nagyarcú vitorlások és szimpatikus sportemberek. Merre fejlődik a Balaton?
Füred, a balatoni hajózás szülőanyja Annyi szél azért van, hogy Füredet simán elérjük 5 óra alatt. Messziről több kikötő is látszódik, végül csak belőjük a Bahart kikötőjét, közben azon tanakodunk, hogy mennyi lesz majd a napidíj, ugye matricánk nincs. Ha beérkezünk egy kikötőbe, akkor a kapitány a hajó okmányaival jelentkezik a kikötőmesternél, és perkál. Most hatezer forint egy éjszakára. A vendéghelyeket lehet igénybe venni, hiszen minden kikötőnek vannak saját bérlői, akik egy évre kifizetik a használatot, cserébe kapnak egy számozott helyet, ahol tarthatják a vitorlást. Az ide látogatók pedig osztozhatnak a 8-10 vendéghelyen. Meg is kérdezem a kikötőmestert, hogy manapság mégis mennyire újgazdag vagy pénzes dolog a vitorlázás. Azt mondja, hogy változó: vannak „új típusú” vitorlások, és vannak régi motorosok, akiknek ez igazi sport, és nem rongyrázás. Még megjegyzi, hogy jönnek ide más kikötőkből 20 milliós hajókkal, de nem akarják kifizetni a három órás tartózkodásért a 800 forintot. Az úriember átmutat a szomszédos magánkikötőbe, ott 450 ezer a helybérleti díj egy évre. Rákérdezek még a balatoni kikötőfejlesztésekre. Példaként említi a keszthelyit, ami a bővítés után 200 férőhelyes, de alig 40-50 állandó bérlő horgonyoz ott rendszeresen. Szóval még fejlődhet a balatoni vitorlás élet. Amúgy Fürednek nem igazán a vitorláskikötő a fő turisztikai látványossága, ezt jelzi, hogy 11-ig van csak kikötőmesteri szolgálat, noha nagyobb kikötőkben éjjel-nappal nyitva áll az iroda. Bár a tradíció megvan: Füreden alakult meg a Balaton Hajózási Zrt. elődje 1846-ban. Szinte óránként indul a hajó Siófokra, a menetidő egy óra 1280 forintért, de célba vehetünk más településeket is. Plusz van sétahajózás. A Nagy-medencébe, vagyis a Tihanytól nyugatra fekvő településekre nehezebb eljutni, mert át kell szállni Tihanyban másik hajóra.
Szédülés
Fotó: Neubauer RudolfUniós pénzből megújult belváros Nekiindulunk a városnak. A kikötőtől jobbra húzódik a parton a platánfák övezte csodálatos Tagore sétány, a hűs lombok alatt a borfesztivál zsibongása hallatszik. De először körbe akarunk nézni a régi városközpontban, hogy hogyan is állnak a reformkori városmag rekonstrukciójával, mert több éve nem voltunk Füreden. Az út elején lélekerősítő Staropramen egy partközeli sörözőben 570 forintért. Belefér. A környező parkban kisebb-nagyobb fák, amelyeket híres Nobel-díjas vagy egyéb díjas tudósok ültettek. Szegény Teller Ede fája jó pár év alatt nemigen szökkent szárba. A Gyógyfürdőnél felmegyünk a lépcsőn, elhaladunk az Állami Szívkórház mellett, majd a Kossuth forrásnál balra fordulunk, ahol sorjáznak az uniós támogatásból felújított házak. Többek közt betérünk a Balatoni Borok Házába, utána a Kisfaludy Galéria épületét látjuk, majd jobbra fel a sarki házon emléktábla jelzi, hogy Jókai Mór apósa Füreden jó pár évtizedig gyógyította a betegeket, az író is itt lábadozott, ezért találkozunk többször is a nevével. Visszanézek a régi fényükben pompázó házakra, és érzem a reformkor miliőjét, amikor is fény gyúlt Magyarországon. Most is van fény, uniós pénzre pályáztak, megkapták, megcsinálták, kész van, el nem lehet venni. Ilyenkor nem értem a négyes metrót, meg az autópálya-építéseket. Mi ebben a bonyolult? Na mindegy, ez itt Európa, az tuti, ha még ennek a szónak egyáltalán van jelentése. Közterek, műtárgyak, díszburkolat, parkok, sétányok. Csodálatos fürdőváros, veri a görög tengerparti kisvárosi fílinget. Borok minden mennyiségben A 71-es út felé haladva elérünk a háromcsillagos Astoria hotelhez, ahol a kerti étteremben hangulatos dísznövények között kétszemélyes fatálon osztozom egyik sorstársammal, összesen 3400 forintot kell érte perkálnunk, kiadós és finom. Élőzene keretében szintizik egy zenész, Máté Péter visszatér. Bevállalunk egy folyó bort, helyi kékfrankos, egy liter 1300 forint. A biztonság kedvéért kérünk mellé ásványvizet. De aztán tisztán isszuk, mintha csak villányi vagy szekszárdi nagybort kortyolnánk. A balatonfüredi-csopaki borvidék remekeit fogyasztjuk egész este: balatonszőlősit, csopakit, vászolyit, a Pécsely-medence szinte valamennyi településén termelnek szőlőt. A Balaton-törvény is megtámogatta a szőlőkultúrát, na meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is besegít azért. Az étterem után beugrunk egy kis csopaki rizlingre a Muskátli névre hallgató vendéglátó-ipari egységbe, fullon a hely, mint ahogy egész Füred. A bor ott is kitűnő. Aztán visszatérünk a Tagore sétányra, előtte a sarkon a Kisfaludy Színpadnál belehallgatunk az esti koncertbe. Végre elérjük a sétányon a borfesztivált. 1932-ben tartottak itt az első szüreti hetet, azóta hagyománnyá vált, és az Anna-bál méltó partnere a városban. A fesztiválon árusított borok minőségére az is garancia, hogy csak azok a borászok kínálhatják szőlőleveiket, akik a korábbi városi borversenyen kitűnő minősítést szereztek. Errefelé a Figula az egyik legismertebb pincészet, de a többiek is ott vannak a topon. Az idén 24 borosgazda és 3 pecsenyesütő várja a legjobb minőségű étkekkel és italokkal az érdeklődőket augusztus végéig. Decije átlagban 150-250 forint, persze van 600 forintért is. Hatalmas tömeg hullámzik végig a Tagore sétányon, több ezren kortyolják a borokat. Megjön aztán egy öttagú cigánybanda is, ahányan vannak, annyi szerkó, sebaj, a lényeg, hogy legyen bazseválás. Mi az Utcára nyílik a kocsmaajtót kérjük, aztán homályba veszik az este...
Farkas Tibor
Ajánlott linkek: Kapcsolódó cikkek: |





