HUF hírek
Igazi szenzáció a forintpiacon
Görög hírek és az amerikai jegybank is segítette a forint erősödését, a svájci frank azonban másfél éves csúcsra erősödött az euróval szemben.
[16:08]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Megszűnt az éjszakai áram

[2008.08.21. 11:08]

Az év elejétől már nemcsak éjszaka, hanem nappal is szolgáltat éjszakai áramot az Elmű. Ennek megfelelően nem is éjszakai áramnak hívják már, hanem vezérelt áramnak. Ugyanakkor ára nem olyan kedvező, mint az éjszakai áramé volt, hiszen csak fele a normál díjszabásnak a korábbi harmada helyett – olvasható a fogyasztók.hu honlapján.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A vezérelt áram jelenleg a tájékoztatókban és az interneten „B-díjszabásként” található meg, s 25,16 forintba kerül kilowattóránként. Bekapcsolására a nap bármely szakában sor kerülhet. Munkanapokon a téli időszámításban 22–6 óra között legalább 5, legfeljebb 6 órát szolgáltatják, míg 6 és 22 óra között a csúcsidőszakban legalább 2 vagy 3 órát. Mindez a nyári időszámításkor egy órával csúszik, tehát az időszakok 23–7, illetve 7–23 órára változnak, valamint utóbbi időszakban csak 1 vagy 2 óráig kapjuk. Hétvégéken és ünnepnapokon nem különböztetnek meg csúcs- és völgyidőszakot, csupán az érvényes, hogy 24 óra alatt télen legalább 8 órát szolgáltatnak vezérelt áramból, míg nyáron legalább 6 órát.

A változtatás a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egy tavaly kiadott rendelete alapján történt, s arra hivatott, hogy egyenletesebbé váljon a terhelés a villamosenergia-rendszerben. Az Elmű ugyanakkor csak a számlához küldött hírlevelében tájékoztatta a változásról a fogyasztókat, melynek kapcsán az ügyfélszolgálaton a lapnak elismerték, hogy ez nem a legalkalmasabb mód a tájékoztatásra egy ilyen típusú változásról. A tájékoztatás azonban nem is kötelessége a szolgáltatónak, mivel nem az Elmű, hanem a GKM döntése nyomán következett be a változás.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak