Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Kudarcba fulladó egyforintos telekakciók

[2008.08.21. 10:34]

Számos település hirdetett meg az utóbbi időben egyforintos telkeket, mellyel vagy munkahelyeket akartak teremteni, vagy a falu lélekszámát gyarapítani. Az eddigi példák azonban azt mutatják, hogy a kezdeményezések gyakorlatilag kudarcba fulladtak. A telkek ugyan elkeltek – sokszoros érdeklődés mellett –, házak azonban csak alig-alig épültek már rajtuk – derült ki a Népszabadság mai számából.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az első egyforintos telekakció a Somogy megyei zsákfalu, Ecseny nevéhez fűződik. 8 évvel ezelőtt azzal a feltétellel osztott ki az önkormányzat 9 darab egyforintos telket, hogy azokon 4 éven belül valamilyen vállalkozást kell indítani, különben a tulajdonjog visszaszáll az önkormányzatra. Egyetlen műhelyépítkezésen kívül az akció kudarcba fulladt. Még nagyobb gondot jelentett, hogy az egyforintos telkek tulajdonosai a megszabott négyéves határidő lejárta után nem akarták visszaadni az ingatlanokat az önkormányzatnak. A település ezért az egyik tulajdonos ellen próbapert indított, amit első fokon meg is nyert, de közben kiderült, hogy a pályázó több százezer forintos jelzáloggal terhelte meg az ingatlant.

A Hajdú-Bihar megyei Tetétlen is meghirdette 4 évvel ezelőtt egyforintos telekakcióját, azzal a feltétellel, hogy a tulajdonosoknak 4 éven belül be kell építeniük a telket. A kijelölt terület azonban ma is üresen áll. Ennek egyik oka az volt, hogy egy ingatlan- és jelzálogvita hátráltatta a parcellázást, ugyanis egy cég nevére a kijelölt területen jelzálogjog volt bejegyezve. Később aztán más ajánlatok érkeztek a területre, így egy orosz cég csomagolóüzemet akar építeni, de azt is fontolgatják, hogy pályázati forrás igénybevételével szabadidőparkot és halastavat alakítanak ki.

Szintén egyforintos telkeket adott el tavaly a Heves megyei Mezőszemere: 60 felkínált telekből 47-et vettek meg, ezeken azonban mindössze 2 ház épült, s 3 építése folyamatban van. Sokan adták vissza a telkeket, mert kiderült számukra, hogy az építkezésre nincs pénzük. A Csongrád megyei Dócon sem alakult jobban a helyzet: a 2005-ben meghirdetett akcióra 43-a jelentkeztek, míg a falu 25 pályázóval kötött szerződést. Az elmúlt 3 évben a 25 ingatlan közül csak 2 telket építettek be, további 2 ház félkész állapotban van.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek