HUF hírek
Rekordszinten a svájci frank
A forint folytatta gyengülését a pénteki kereskedésben, a svájci frank a 183-hoz közelít.
[2010.03.19. 16:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Kaposvár megháromszorozza a panelpénzt, de az államtól is elvárja

[2008.08.14. 11:17]

A költségvetésben tervezett összeg háromszorosával, 600 millió forinttal támogatja a panelprogram folytatását Kaposvár. Elvárja ugyanakkor azt is, hogy az állam szintén ezt tegye. Korábban ugyanis 200 millió forintot különítettek el erre a célra, viszont a beérkezett igények alapján 611 millió forintra lenne szükség. Kaposvár tehát előteremti a maradék 400 millió forintot.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Szita Károly, a város polgármestere hangsúlyozta, hogy korábban azt ígérték, a panelprogram mindaddig folytatódik a városban, amíg igény lesz rá. Az önkormányzat tehát minden pályázatot támogatni fog, de ezt elvárja az államtól is. Most 2400 lakás felújításához kérik az önkormányzat és az állam támogatását a lakóközösségek. 2008 végéig tehát az állam és az önkormányzat által együttesen biztosított négymilliárd forintból 6675 lakás újul meg.

A polgármester elmondta, hogy a somogyi megyeszékhely a 90-es évek végén kezdte meg az iparosított technológiával készült házak korszerűsítését, először csak a hőmennyiségmérők felszerelésével. A város azóta is élen jár a felújításokban, ami jelentős energiamegtakarítást eredményez, esztétikusabbá teszi a társasházi övezeteket, s mindezek eredményeként növeli a lakások értékét. Azt is megjegyezte, hogy a felújításokat kaposvári fővállalkozók végzik, ezzel is élénkítve a helyi gazdaságot.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak