|
Felére csökkenti a gázszámlát a napkollektor – legalábbis nyáron
[2008.08.12. 14:19]
Kevesebb mint felére csökkentette egy hódmezővásárhelyi társasházban a tetőre felszerelt napkollektor a gázszámlát, legalábbis nyáron. Akkor ugyanis fűteni nem kell, csak a fürdő- és a mosogatóvizet melegíteni. A társasház az első volt a városban, mely a Nemzeti Energiatakarékossági Programtól 5 millió forintot nyert, és hitel segítségével vágott bele fűtési rendszerének korszerűsítésébe.
Nemcsak napkollektort szereltek fel a tetőre, hanem az elavult, 25 éve beépített kazánt is kicserélték. Mindez 37 millió forintba került, de a lakások egyikére sem került jelzálog, mivel a hitelt a kivitelező cég vette fel. Lung Péter közös képviselő a Délmagyarországnak elmondta, hogy míg tavaly ilyenkor 270 ezer forintot fizettek a gázért, addig az idén – ugyanarra az időszakra – már csak 124 ezret.
Vásárhelyen és térségében egyébként egy cég használja ki a napenergiát. Az épület tetején 100 négyzetméternyi napkollektort helyeztek el. A város belterületén még néhány hasonló szerkezet található új és nemrégiben felújított magánházak tetején elhelyezve.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
|





