|
Hosszú szünet után ismét kiválasztják az „Év Házát”
[2008.08.11. 15:52]
Lezárult a hosszú szünet után ismét meghirdetett pályázat az „Év Háza” elnevezésű díjra, amit családi házak és kis társasházak építészei számára írtak ki – olvasható az Építészfórumon. 21 pályamű érkezett be a megmérettetésre, melyek előzsűrizésére augusztus 25-én kerül sor a MÉSZ Székházban. Az „Év Háza” díj azért indult most ismét útjára, hogy a magyar építészeti díjak között újra a neves elismerések közé tartozhasson. A zsűriben a 2007. év Ybl-díjas építészei is helyet kaptak.
A döntőbe jutott 10 épületet 27-én és 28-án személyesen tekinti meg a zsűri. A végső döntésre október 6-án, az idei „Év Háza” kiállításon kerül sor, amelyet a Művészetek Palotájában rendeznek meg az Építészet Világnapja alkalmából szervezett események között.
A díjra az építészek 2005. augusztus 1. és 2008. július 31. között jogerős használatbavételi engedélyt kapott, Magyarországon megvalósult, maximum 4 lakásos lakóépülettel, lakóépület-bővítéssel, felújítással vagy nyaralóépület terveivel pályázhattak. A fődíj félmillió forint, de a Kuratórium különdíjként még 1 millió forintot kioszthat. Díjazzák többek között a környezettudatos építészeti gondolkodást, a korszerű épületrehabilitációt valamint a fenntartható ingatlanhasznosítási magatartást is. A díjazottak a Magyar Építész Kamara által meghatározott kreditpontot kapnak. Az elismert épületek automatikusan a Magyar Építőművészek Szövetsége által kezelt Visegrádi Négyek vándorkiállítás magyar képviselőivé válnak.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





