Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
A kormány lassítja a panelprogramot?

[2008.08.11. 09:42]

A Fidesz szerint a kormány csak ígéreteiben gyorsítja, valójában azonban radikálisan lassítja a panelprogramot. Míg több országban a kormányok keresik a lehetőséget arra, hogy enyhítsenek a családok helyzetén a magas energiaárak miatt, addig Magyarországon nem ez a helyzet – vélekedett az ellenzéki párt egyik országgyűlési képviselője, László Tamás.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az ellenzéki párt lakótelepi munkacsoportjának vezetője szerint a gázáremelés hazánkban leginkább a lakótelepeken élőket érinti, hiszen a panellakásokban élők nem tudnak takarékoskodni a fűtéssel. Úgy látja, hogy a kormány a helyzet megoldását illetően tehetetlen.

Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint viszont álságos, hogy a Fidesz a kormányra mutogat, ugyanis több jobboldali vezetésű önkormányzat egész egyszerűen nem is pályázik az idén 10 milliárdos állami támogatásra. Példaként megemlítette Debrecent, Hódmezővásárhelyet, Békéscsabát, Orosházát, Szentendrét, Gödöllőt, Ceglédet, Pápát, Várpalotát, Mórt, Esztergomot, valamint Budapest III., IV. és XVI. kerületét.

Azt is elmondta, hogy 2011-ig minden évben marad a 10 milliárdos támogatási keret a panelprogramban, s az idei kiírásban az eddigi, lakásonként 400 ezer forintos állami támogatás 500 ezer forintra növekszik – olvasható a Népszabadság mai számában.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek