Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Gyula: autópályára vár a legvirágosabb fürdőváros
Csabának gyulai, Gyulának csabai

[2008.08.10. 21:25]

Az elmúlt 3-4 évben szinte semmit nem változtak a Gyulán található ingatlanok árai. A stagnálás okát az ingatlanszakemberek a magas munkanélküliségi mutatókkal magyarázzák. Éppen ezért a városvezetés, ha nem is a csodára, de az autópályára már nagyon-nagyon vár. Amíg az nem készül el, addig a Békés megyei fürdőváros a turizmusra épít. Virág van bőven, hiszen tavaly Gyula lett a legvirágosabb város.


  « 1 2 »  

A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s


Nincs elkerülő, nincs munka

Egyetért az ingatlanszakember észrevételével Szabó Árpád, a város alpolgármestere is, aki ugyanakkor hozzátette: addig, amíg az elkerülőút nem ér el Gyuláig, kevés esélyt lát arra, hogy ez a helyzet megváltozzon. „A városvezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy itt tartsa a diplomával rendelkező, fiatal értelmiséget, de ehhez elengedhetetlen a vállalkozások, nagyobb beruházók Gyulára csábítása. Erre viszont autópálya nélkül kevés az esély, és az alpolgármester sem vitatja, hogy Gyulát nehéz megközelíteni. Marad tehát a turizmus, az idegenforgalomban rejlő lehetőségek kiaknázása. Erre a városvezetés és a lakosság is évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektet. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt 2-3 esztendőben megduplázódott a panziók száma, de emellett átadtak egy négycsillagos szállodát (kettőnek a pályázata folyamatban van) is. Egyre több apartman épül, igaz, van is rá kereslet, hiszen hétvégenként 7-8 ezren is ellátogatnak a fürdővárosba. Ami nem csoda, hiszen a Békés megyében található 32 ezres településen és vonzáskörzetében rengeteg látnivaló és program várja a turistákat. A Vármúzeum, a Várfürdő és a szebbnél szebb kirándulóhelyek, sportolási lehetőségek, nyári fesztiválok és programok egyre több látogatót vonzanak, az önmagát „történelmi fürdővárosként” meghatározó településre.”

Legvirágosabb

Éppen ezért a városvezetés igyekszik megragadni az összes kínálkozó alkalmat, amely lehetővé teszi a fenti szolgáltatások, létesítmények korszerűsítését, fejlesztését. „Az egyik legnagyobb volumenű beruházáshoz, azaz a Várfürdő felújításához szükséges anyagi fedezetet részben pályázati pénzből szeretnénk finanszírozni. A város emblematikus létesítményének fejlesztéséhez szükséges – összesen egymilliárd forintos – pályázat sorsa egy hónapon belül dől el” – közölte Szabó Árpád, alpolgármester. De az önkormányzatnál nem pusztán a történelmi fürdő felújításán szorgoskodnak. „Terveink szerint már jövőre elkészülhetne Kiskőrös-járáson az a termálpark és virágfürdő, amely tovább bővítené az egészségturizmusban rejlő lehetőségek tárházát.”

Érdekesség, hogy az ország számos településén tapasztalható virágosítás Gyula esetében nem pusztán az egyéb lehetőségek híján kiragadott kitörési pont. Ennek oka, hogy 2007-ben Gyula elnyerte a „Magyarország legvirágosabb városa” címet, amely arra jogosította fel, hogy 2008-ban ringbe szállhasson a „Virágos Európáért” titulusért. Az, hogy ezen a nemzetközi megmérettetésen Gyula arany, ezüst vagy bronz fokozatot kapott, augusztus végén derül ki.

Rehabilitáció

„Igyekszünk megoldást találni a városon keresztülhaladó forgalom csökkentése is. Amint adódik olyan pályázat, amely lehetővé teszi, hogy a Békéscsaba felé közlekedő autósok Gyulát megkerülve Törökzug és Ajtósfalva irányába haladjanak, élni fogunk a lehetőséggel – mondta Szabó Árpád. Egy ilyen elkerülőút megépítésére már pályázhattunk volna, de sajnos nem tudtunk mindenki számára megfelelő egyezséget kötni a telektulajdonosokkal. Reméljük, hogy záros határidőn belül sikerül megállapodni, a mostanában már kompromisszumra hajló telekgazdákkal.”

A fentieknél kisebb volumenű, de a lakosság és a Gyulára látogató turisták számára egyáltalán nem elhanyagolható változások közé tartoznak az általános és középiskolák infrastruktúrájának felújítására irányuló fejlesztések is, amelyeket szintén pályázati pénzből kíván realizálni a városvezetés. Gyula legtöbb és legnagyobb hiányosságokkal küszködő szegmense a lakosság körében csak a „sínen túliként” emlegetett külső városrészek, azaz Ajtósfalva, Máriafalva és Szentpálfalva. Gyulának ezen a részén szociális rehabilitációra készül a városvezetés, ahogyan további változásokra lehet számítani a belvárosban is. „A város szívében már eddig is jelentős fejlesztések történtek: többek között szökőkutak épültek, megújult a Fő utca és a burkolat. Most a belváros rehabilitációjának második szakasza van soron” – közölte Szabó Árpád. A városvezetés fontosabb teendői között említette még az alpolgármester a város „ütőerének”, a Béke sugárútnak, valamint az ott található ingatlanoknak, intézményeknek az innovációját.

  « 1 2 »  

Szabó Eszter Judit

Hozzászólások

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek